St. Vincent Millay, Edna: Dombgerinc megett kurta kocsma (Tavern Magyar nyelven)
|
Tavern (Angol) There shall be plates a-plenty, There sound will sleep the traveller, Aye, 'tis a curious fancy—
|
Dombgerinc megett kurta kocsma (Magyar)Kis fogadót nyitok majd Lesz teríték özönnel, Álmodhatja a vándor, Ejnye, de furcsa ábránd — U — | U — | U — | U Ámde a legutolsó sor ebből „kilóg”...: U — — U — , sőt még rövidebb is a többi strófa utolsó sorainál. Az ilyesmi olykor előfordul merő figyelmetlenségből — „Még az a nagy Homérosz is elbóbiskol olykor”, mondják —, de kötve hiszem, hogy ebben a nyúlfarknyi versben is elbóbiskolással állunk szemben. De mi az eltérés oka, rációja? Én igazán imádok megracionalizálni, megmagyarázni, kibelezni amit csak lehet, ez a mániám. De millió dolgot nem lehet megracionalizálni. Szerintem itt a szerző fejében vagy inkább a fülében motoszkált valami De mi? Ilyen esetekben gyakran nem található ki, hogy mi motoszkált, hogy mi lehetett a szerző intenciója, legfeljebb találgatható, és nagyon valószínű, hogy a szerző maga sem tudná megmondani, ha megkérdeznék tőle. De ez nem jelenti azt, hogy ez a motoszkálás nem fontos dolog. Nagyon is fontos. St. Vincent Milay nem egy Homérosz, nem egy Babits és nem egy Emily Dickinson, de költő! Lehet, hogy az „elég jó"-nál nem sokkal jobb költő, de költő! Intenciói vagy motoszkálásai egy költő motoszkálásai. Ezért én mint afféle szerény tolmács igyekeztem ezt az utolsó sort is a lehetőség szerint olyasfajtára faragni a fordításban, amilyen az az eredetiben volt. Amennyire lehet: tehát úgy-ahogy... A long time ago: U — — U — . Sok év óta! Sok! U — — U — . Nem ringatom magam abban az illúzióban, hogy ez ugyanolyan. De legalább hasonló. Fütyülni ilyesmire disznóság, a költészet jelentéktelenné, másod-harmadlagos mellékességgé degradálása!
|