Stafford, William: An Oregon Message

When we first moved here, pulled  

the trees in around us, curled  

our backs to the wind, no one  

had ever hit the moon – no one.

Now our trees are safer than the stars,  

and only other people's neglect  

is our precious and abiding shell,

pierced by meteors, radar, and the telephone.

From our snug place we shout

religiously for attention, in order to hide:  

only silence or evasion will bring

dangerous notice, the hovering hawk

of the state, or the sudden quiet stare  

and fatal estimate of an alerted neighbor.

This message we smuggle out in  

its plain cover, to be opened  

quietly: Friends everywhere –

we are alive! Those moon rockets  

have missed millions of secret  

places! Best wishes.

Burn this.

Amikor ideköltöztünk, magunk

köré húztuk a fákat, a hátunkat

a szélnek görbítettük, senki

se akarta még a holdat - senki.

Most fáink védettebbek a csillagoknál,

a mások nemtörődömsége

drága és tartós páncélunkká lett,

ha áttörik is meteorok, radar, telefon.

Kényelmes otthonunkból bigottul

figyelemért kiáltoztunk, hogy elrejtőzzünk;

csak ha hallgatsz s kitérsz, kerülsz

a figyelem kereszttüzébe, az állam

lebegő sólyma vagy egy éber szomszéd

bámul merőn, mond baljós véleményt.

Ezt az üzenetet papírban

csempésszük ki, bontsátok

csöndesen : Barátaink mindenütt -

élünk! Azok a holdrakéták

millió titkos helyet

elhibáztak. Minden jót.

S ezt égessétek el.