Stevens, Wallace: Le Monocle de Mon Oncle XI

If sex were all, then every trembling hand
Could make us squeak, like dolls, the wished-for words.
But note the unconscionable treachery of fate,
That makes us weep, laugh, grunt and groan, and shout
Doleful heroics, pinching gestures forth
From madness or delight, without regard
To that first, foremost law. Anguishing hour!
Last night, we sat beside a pool of pink,
Clippered with lilies scudding the bright chromes,
Keen to the point of starlight, while a frog
Boomed from his very belly odious chords.

Ha minden a párzásról szólna, minden tétova érintésre
Sikoltanánk, mint elemes babák, a várva várt szavakat.
Ám a sors lelkiismeretlenül elárul.
Zokogjuk, nevetjük, morogjuk, nyögjük és harsogjuk
A bánat hőseposzát, előcsikarjuk az őrület
Vagy a gyönyör jelbeszédét, mellőzve azt az első,
A legelső törvényt. Gyötrelmes órák!
Múlt éjjel ott ültünk a partján egy lazacos tónak,
Melyre vízililiomok szórták fényes, sárga sziromzászlaikat,
Ajzottan figyeltük a csillagos eget, mígnem egy béka
Tulajdon gyomrából kuruttyolt nászdalokat