Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Stevens, Wallace: A világ mint meditáció (The World As Meditation Magyar nyelven)

Stevens, Wallace portréja

The World As Meditation (Angol)

J’ai passé trop de temps à travailler mon violon, à voyager. Mais l’exercice essentiel du compositeur - la médiatation - rien ne l’a jamais suspendu en moi … Je vis un rêve permanent, qui ne s’arrête ni nuit ni jour.
Georges Enesco

Is it Ulysses that approaches from the east,
The interminable adventurer? The trees are mended.
That winter is washed away. Someone is moving

On the horizon and lifting himself up above it.
A form of fire approaches the cretonnes of Penelope,
Whose mere savage presence awakens the world in which she dwells.

She has composed, so long, a self with which to welcome him,
Companion to his self for her, which she imagined,
Two in a deep-founded sheltering, friend and dear friend.

The trees had been mended, as an essential exercise
In an inhuman meditation, larger than her own.
No winds like dogs watched over her at night.

She wanted nothing he could not bring her by coming alone.
She wanted no fetchings. His arms would be her necklace
And her belt, the final fortune of their desire.

But was it Ulysses? Or was it only the warmth of the sun
On her pillow? The thought kept beating in her like her heart.
The two kept beating together. It was only day.

It was Ulysses and it was not. Yet they had met,
Friend and dear friend and a planet’s encouragement.
The barbarous strength within her would never fail.

She would talk a little to herself as she combed her hair,
Repeating his name with its patient syllables,
Never forgetting him that kept coming constantly so near.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://helenlowe.info/blog

A világ mint meditáció (Magyar)

J’ai passé trop de temps à travailler mon violon, à voyager. Mais l’exercice essentiel du compositeur - la médiatation - rien ne l’a jamais suspendu en moi … Je vis un rêve permanent, qui ne s’arrête ni nuit ni jour.
Georges Enesco

Csak nem Ulisszesz az, ki keletről közeleg,
A véghetetlen kalandor? Zsendülnek a fák.
Az a tél levonult. Valaki mozdul

A láthatáron, s lassan föléje emelkedik.
Tűzalak közeleg Pénelopé függönyéhez,
S merő jelenléte felébreszti a nő világát.

Mióta már, hogy készül, elképzeli társát
A társnak, akit a férfi neki képzelt,
Lennének e kettős menedékben barát s drága barát.

Kizsendültek a fák, parancsára egy embertelen
Meditációnak, mely a nőénél hatalmasabb.
Az ő álmát hű ebként szelek nem vigyázták.

Semmit sem kívánt, mit egymaga hozni nem tud.
Nem kívánt ajándékokat. A férfi karja lesz majd
Nyaklánc és öv, az lesz vágyuknak a végső hozomány.

De Ulisszesz-e vajon az? Vagy a Nap melege csak,
Amit párnáján érez? Mint szíve, dobolt e gondolat.
A kettő együtt dobolt. Csak a nappal jött el.

Ulisszesz volt az, meg nem is. Mégis, találkoztak ők,
Barát s drága barát, reményei egy bolygónak.
E barbár erő el már sose hagyja a nőt.

Fésülködik s motyog magában egy kicsit,
Az ő nevét hajtogatja, türelmes szótagokat,
Sosem feledve őt, aki jön, jön, s egyre közelít.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. Gy.

minimap