Strand, Mark: Not Dying

These wrinkles are nothing.
These gray hairs are nothing.
This stomach which sags
with old food, these bruised
and swollen ankles,
my darkening brain,
they are nothing.
I am the same boy
my mother used to kiss.

The years change nothing.
On windless summer nights
I feel those kisses
slide from her dark
lips far away,
and in winter they float
over the frozen pines
and arrive covered with snow.
They keep me young.

My passion for milk
is uncontrollable still.
I am driven by innocence.
From bed to chair I crawl
and back again.
I shall not die.
The grave result
and token of birth, my body
remembers and holds fast.

Ez a néhány ránc semmiség.
Ez az ősz haj semmiség.
Ez a régi ételektől
megereszkedett has, ezek 
a sebes és dagadt bokák,
elsötétülő agyam,
mindez csupa semmiség.
Én ugyanaz a kisfiú vagyok,
akit anyám egykor csókolgatott.

Az évek semmit sem változtattak.
Szélcsendes nyári éjeken
érzem még azokat 
a csókokat felém siklani 
sötét ajkai távolából,
télen pedig ott lebegnek
a fagyott fenyőfák fölött,
s mire ideérnek, hó fedi őket.
Miattuk vagyok még mindig fiatal.

Vágyam a tej után
most is legyőzhetetlen.
Az ártatlanság vezérel.
Kúszva megyek az ágytól
a székig, s vissza is, ugyanúgy.
Nem fogok meghalni.
Születésem súlyos
eredménye és záloga, testem
emlékszik még és kitart.