Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Strand, Mark: Férfi a fán (The Man in the Tree Magyar nyelven)

Strand, Mark portréja

Vissza a fordító lapjára

The Man in the Tree (Angol)

I sat in the cold limbs of a tree
I wore no clothes and the wind was blowing
You stood below in a heavy coat
The coat you are wearing

And when you opened it, baring your chest
White moths flew out and whatever you said
At that moment fell quietly onto the ground
The ground at your feet

Snow floated down from the clouds into my ears
The moths from your coat flew into the snow
And the wind as it moved under my arms
Under your chin, whined like a child

I shall never know why
Our lives took a turn for the worse, nor will you
Clouds sank into my arms and my arms rose
They are rising now

I sway in the white air of winter
And the starlings cry…lies down on my skin
A field of ferns covers my glasses; i wipe
Them away in order to see you

I turn and the tree turns with me
Things are not only themselves in this light
You close your eyes and your coat
Falls from your shoulders

The tree withdraws like a hand
The wind fit into my breath yet nothing is certain
The poem that has stolen these words from my mouth
May not be this poem



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://scarletttango.wordpress.com

Férfi a fán (Magyar)

Egy fa jéghideg ágai közt ültem.
Ruha nem volt rajtam és a szél süvített.
Te a mélyben álltál súlyos kabátodban,
a kabátban, amit most is viselsz.

És mikor szétnyitottad, szabaddá téve a melled,
fehér molylepkék cikáztak elő, és bármit is mondtál
akkor alig hallhatóan a földre hullott,
a földre, egész a lábad elé.

A felhőkből fülembe hó szállingózott.
A molylepkék a kabátodból belerepültek a hóesésbe.
És a szél, ahogy a hónom alá kapott, az állam alá,
úgy sírt, akár egy gyerek.

Most már sose tudom meg,
az életünk, miért fordult rosszra, ahogy te sem.
A felhők karomba süppedtek és karom emelkedni kezdett.
Még most is emelkedik.

Belegázolok a tél fehér levegőjébe
és a seregély visítása bőrömhöz simul.
Egy egész erdőnyi páfrány lepi el szemüvegem; arrébb söpröm őket,
hogy lássalak.

Elfordulok és a fa fordul velem.
A dolgok nem csak önmaguk ebben a fényben.
Lehunyod a szemed és kabátod
a válladról lehullik,

a fa visszahúzódik, mint egy kéz,
a szél leheletembe vegyül, bár semmi sem biztos.
Talán nem is ez a vers lopta e szavakat
a számtól.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu/vers/ferfi-a-fan/

minimap