Sweeney, Matthew: A ház (The House Magyar nyelven)

The house had a dozen bedrooms,
each of them cold, and the wind
battered the windows and blew down
power-lines to leave the house dark.
Rats lived in the foundations,
sending scouts under the stairs
for a year or two, and once
a friendly ghost was glimpsed
at the foot of a bed. Downhill
half a mile was the Atlantic,
with its ration of the drowned --
one of whom visited the house,
carried there on a door.
It hosted dry corpses, too,
with nostrils huge to a child,
but never a murder --
except the lambs bled dry
in the yard outside. Sunlight
never took over the interior,
and after dark the cockroaches
came from under a cupboard
to be eaten by the dog.
Crows were always sitting
on the wires, planning nests
in the chimneys, and a shotgun
sometimes blew a few away.
Neighbours never entered
as often as in other houses,
but it did have a piano upstairs.
And I did grow up there.

Tizenkét hálószoba volt a házban, 
mind hideg; az ablakokon ki-be járt 
a szél és leszakított minden 
villanyvezetéket: sötéten állt a ház. 
Az alagsorban patkányok tanyáztak, 
két-három évig a lépcsõ alá 
jártak fülelni, egyszer pedig 
nyájas kísértet jelent meg egy ágy 
lábánál. A völgyben, félmérföldnyire 
ott volt az Óceán, benne 
a vízbefúltak – az egyik közülük 
járt már a házban, egy ajtólapon 
cipelték fel oda. A ház 
gyerek számára roppant orrlukú 
száraz hulláknak is szállást adott, 
vérontásnak soha – 
csak a bárányok száraz vére folyt 
az udvaron. Nap fénye bent 
soha nem hódított, sötétedés után 
bogarak másztak ki 
a szekrények alól, 
hogy a kutya felfalja õket. 
A dróton állandóan varjak ültek, 
tervezték, hogy a kéményekbe 
raknak fészket; néhanap 
egy vadászpuska szétkergette õket. 
Szomszéd soha nem tért be oda 
annyiszor, mint más házakba, ám 
az emeleten volt egy zongora. 
És ott nõttem fel én.