Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Swinburne, Charles Algernon: Az első kórus az „Atalanta Kalydonban"-ból (First Chorus from Atalanta in Calydon Magyar nyelven)

Swinburne, Charles Algernon portréja
Kálnoky László portréja

Vissza a fordító lapjára

First Chorus from Atalanta in Calydon (Angol)

When the hounds of spring are on winter's traces,

The mother of months in meadow or plain

Fills the shadows and windy places

With lisp of leaves and ripple of rain;

And the brown bright nightingale amorous

Is half assuaged for Itylus,

For the Thracian ships and the foreign faces,

The tongueless vigil, and all the pain.

 

Come with bows bent and with emptying of quivers,

Maiden most perfect, lady of light,

With a noise of winds and many rivers,

With a clamour of waters, and with might;

Bind on thy sandals, O thou most fleet,

Over the splendour and speed of thy feet;

For the faint east quickens, the wan west shivers,

Round the feet of the day and the feet of the night.

 

Where shall we find her, how shall we sing to her,

Fold our hands round her knees, and cling?

O that man's heart were as fire and could spring to her,

Fire, or the strength of the streams that spring!

For the stars and the winds are unto her

As raiment, as songs of the harp-player;

For the risen stars and the fallen cling to her,

And the southwest-wind and the west-wind sing.

 

For winter's rains and ruins are over,

And all the season of snows and sins;

The days dividing lover and lover,

The light that loses, the night that wins;

And time remembered is grief forgotten,

And frosts are slain and flowers begotten,

And in green underwood and cover

Blossom by blossom the spring begins.

 

The full streams feed on flower of rushes,

Ripe grasses trammel a travelling foot,

The faint fresh flame of the young year flushes

From leaf to flower and flower to fruit;

And fruit and leaf are as gold and fire,

And the oat is heard above the lyre,

And the hoofed heel of a satyr crushes

The chestnut-husk at the chestnut-root.

 

And Pan by noon and Bacchus by night,

Fleeter of foot than the fleet-foot kid,

Follows with dancing and fills with delight

The Maenad and the Bassarid;

And soft as lips that laugh and hide

The laughing leaves of the trees divide,

And screen from seeing and leave in sight

The god pursuing, the maiden hid.

 

The ivy falls with the Bacchanal's hair

Over her eyebrows hiding her eyes;

The wild vine slipping down leaves bare

Her bright breast shortening into sighs;

The wild vine slips with the weight of its leaves,

But the berried ivy catches and cleaves

To the limbs that glitter, the feet that scare

The wolf that follows, the fawn that flies.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.netpoets.com

Az első kórus az „Atalanta Kalydonban"-ból (Magyar)

A tavasz falkája csahol, fut a tél,

az Évanya int, s a lapály

szeles terein levelek nesze kél,

eső zúg, száll a homály ;

a fülemüle új szerelembe esett,

felejti a marcona embereket,

thrák gályákat, Ityst, ki nem él,

a néma virrasztást, s mind, ami fáj.

 

Jöjj lankatag íjjal, eldobva nyilad,

szép szűz, akinek a fény is örül

Ó, jöjj! Hatalom kísérje utad,

a zúgó vizek és szelek, őreidül ;

saruszíj övezze szökellő,

tündöklő lábad, mire feljő

Kelet és sápad reszketve Nyugat

a nap meg az éjszaka lába körül.

 

Őt hívja dalunk, de nem érheti el,

térdére kezünk se fonódik.

Bár lenne szívünk, mint láng, ha szökell,

vagy gátját-törte folyó, míg

csillagfény sző puha fátylat

s a szelek hárfáznak a lánynak,

kit a hajnali s alkonyi csillag ölel,

kit a Lips s a Zephyr dala bódít.

 

Romokban a tél, a havak, hidegek

évszaka, mely bűnöket ápol

és elkülönít szerető szíveket,

amikor fut a fény a homálytól;

feledve a fagy s szomorúság,

és rügybe borulhat a dús ág.

Bimbóival itt a tavasz. A liget

s a bozót is zöld, üde sátor.

 

Duzzadt patakok kákát lakomáznak,

dús fűben bukdácsol a vándor,

a légben az ifjú év langy tüze árad,

s virág lesz a rügyből, gyümölcs a virágból;

a gyümölcsön a nap arany tüze játszik,

lantpengésen áthallik a nádsíp,

és lombja alatt a gesztenyefának

a gesztenyehéjon szatírpata gázol.

 

Nappal Pán, éjjel Bacchus az úr,

őzlábon osonnak a szűz

táncosnők közelébe; pirul

a nimfa, a vad menád csupa tűz.

Lágyabban, mint puha ajk, ha nevet,

szétválnak a csillogó falevelek;

szétnyílik a lomb és összeborul,

míg fut a leány, akit istene űz.

 

Sötét hajuk összezilálva lebeg,

lehull a füzér a fejükről,

lecsúsznak a vadszőlőlevelek

csupaszon lihegő kebelükről.

De a zöld repkény odatapad,

öleli ragyogó combjukat;

lábuk dobog, a szelid őz elijed,

s elkullog a farkas közelükből.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap