Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Tennyson, Alfred Lord: The Golden Year

Tennyson, Alfred Lord portréja

The Golden Year (Angol)

  Well, you shall have that song which Leonard wrote:

  It was last summer on a tour in Wales:

  Old James was with me: we that day had been

  Up Snowdon; and I wish'd for Leonard there,

  And found him in Llanberis: then we crost

  Between the lakes, and clamber'd half-way up

  The counterside; and that same song of his

  He told me; for I banter'd him, and swore

  They said he lived shut up within himself,

  A tongue-tied Poet in the feverous days,

  That, setting the how much before the how,

  Cry, like the daughters of the horseleech, "Give,

  Cram us with all," but count not me the herd!

  To which "They call me what they will," he said:

  "But I was born too late: the fair new forms,

  That float about the threshold of an age,

  Like truths of Science waiting to be caught--

  Catch me who can, and make the catcher crown'd--

  Are taken by the forelock. Let it be.

  But if you care indeed to listen, hear

  These measured words, my work of yestermorn.

  "We sleep and wake and sleep, but all things move;

  The Sun flies forward to his brother Sun;

  The dark Earth follows wheel'd in her ellipse;

  And human things returning on themselves

  Move onward, leading up the golden year.

  "Ah, tho' the times, when some new thought can bud,

  Are but as poets' seasons when they flower,

  Yet seas, that daily gain upon the shore,

  Have ebb and flow conditioning their march,

  And slow and sure comes up the golden year.

  "When wealth no more shall rest in mounded heaps,

  But smit with freer light shall slowly melt

  In many streams to fatten lower lands,

  And light shall spread, and man be liker man

  Thro' all the season of the golden year.

  "Shall eagles not be eagles? wrens be wrens?

  If all the world were falcons, what of that?

  The wonder of the eagle were the less,

  But he not less the eagle. Happy days

  Roll onward, leading up the golden year.

  "Fly happy happy sails and bear the Press;

  Fly happy with the mission of the Cross;

  Knit land to land, and blowing havenward

  With silks, and fruits, and spices, clear of toll,

  Enrich the markets of the golden year.

  "But we grow old! Ah! when shall all men's good

  Be each man's rule, and universal Peace

  Lie like a shaft of light across the land,

  And like a lane of beams athwart the sea,

  Thro' all the circle of the golden year?"

  Thus far he flow'd, and ended; whereupon

  "Ah, folly!" in mimic cadence answer'd James--

  "Ah, folly! for it lies so far away.

  Not in our time, nor in our children's time,

  'Tis like the second world to us that live;

  'Twere all as one to fix our hopes on Heaven

  As on this vision of the golden year."

  With that he struck his staff against the rocks

  And broke it,--James,--you know him,--old, but full

  Of force and choler, and firm upon his feet,

  And like an oaken stock in winter woods,

  O'erflourished with the hoary clematis:

  Then added, all in heat: "What stuff is this!

  Old writers push'd the happy season back,--

  The more fools they,--we forward: dreamers both:

  You most, that in an age, when every hour

  Must sweat her sixty minutes to the death,

  Live on, God love us, as if the seedsman, rapt

  Upon the teeming harvest, should not dip

  His hand into the bag: but well I know

  That unto him who works, and feels he works,

  This same grand year is ever at the doors."

  He spoke; and, high above, I heard them blast

  The steep slate-quarry, and the great echo flap

  And buffet round the hills from bluff to bluff.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.online-literature.com/tennyson/4075/

Az arany év (Magyar)

Jó, halld a dalt hát, melyet Leonard

mult nyáron írt, utunkon Wales felé:

öreg Jakab velünk volt; Snowdonon

hágtunk fel aznap; Leonardra ép

jókor akadtunk Llanberisben; így

a tók között bolyongva, féluton

a másik oldalt is bemásztuk; ezt

a versét akkor mondta el; hogy én

gunyoltam őt; "mondják, magadban élsz,

lázas napok néma költője vagy,

holott a mennyi? több ma mint a mint?"

S felelte ő: "Akármit mondjanak:

későn születtem: a sok szép meg új

formát mely várt a kornak küszöbén

mint az igazság, hogy ki fogja meg -

- fogja ki tudja és babért arat -

már üstökön ragadták. Bánom én!

De hogyha tényleg kivánsz hallani,

halld e pár mért szót, tegnapom müvét:

Alszunk s kelünk s alszunk; s minden mozog;

a nap röpűl egy testvérnap felé

a föld sötéten száll elipszisén

s az ember minden dolga megy magától

előre s eljön majd az arany év.

S bár a tavasz, melyben uj eszme nyíl

rövid mint a költők virágkora:

a tenger, mely a partból nyer naponta

nyomulva folyton árad és apad,

s lassan de bizton jő az arany év.

Ha majd a kincs halomban nem hever,

hanem szabadabb légben lassan olvad

s sugárral trágyáz mélyebb telkeket

s lég tágabb lesz és ember emberebb,

amíg csak tart a kor s az arany év.

Nem lesz a sas sas? a veréb veréb?

Mi lesz, ha sólyom az egész világ?

A sas csodája kevesebb leszen,

de ő azért sas. Boldog szép napok

csak múljatok - s jőjjön az arany év.

Boldog vitorla, szállj és vidd a Sajtót,

vidd boldogan vitorla a Keresztet,

köss földet földhöz s ég felé dagadj,

theád, gyümölcsöd, selymed vámtalan,

vásárra várja majd az arany év.

De megöregszünk. Ah mikor lesz az

ember törvénye az ember java

és mikor nyúl a Béke mint sugárut

a földön át s mint fényhid a vizén,

amíg csak tart a kör s az arany év?"

Itt félbehagyta; s itt reá Jakab

mókás ütemben így felelt: "Bolondság!

Bolondság! mert oly messze még e kor,

nem látjuk sem magunk, sem gyermekünk,

olyan mint élőknek a másvilág

s épugy tehetnők mennybe a reményünk

minthogy majd jő e jobb kor, arany év."

Ezzel botját a szirtre verte és

eltörte - Jakab - ismeritek őt -

öreg, de izmos, s vérmes és legény

a talpán; mint egy tölgy a téli erdőn

vagy melyet ősz futóka nő körül:

s hevesen tette hozzá:

                                 "Furcsaság!

A régiek hátuk mögött keresték -

bolondok! - mink előttünk - álmodók!

te legnagyobb, mert oly korban, midőn

minden kis óra a halál felé

kiizzad hatvan percet: épugy élsz,

mint magvető, ki aratásról álmod

s feled zsákjába nyúlni; márpedig

annak, ki dolgozik s a dolgot érzi

mindig küszöbön áll az arany év."

Szólt; és hallatszott messziről fölöttünk

a kőtörők ütése és a visszhang

kemény lapdáját szirtről szirtre verte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/04800/04827

minimap