Tennyson, Alfred Lord: The horns of Elfland faintly blowing!

The splendor falls on castle walls

And snowy summits old in story;

The long light shakes across the lakes,

And the wild cataract leaps in glory.

Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying

Blow, bugle; answers, echoes, dying, dying, dying.

O hark, O hear! how thin and clear,

And thinner, clearer, farther going!

O sweet and far from cliff and scar

The horns of Elfland faintly blowing!

Blow, let us hear the purple glens replying;

Blow, bugle; answer, echoes, dying, dying, dying.

O love, they die in yon rich sky,

They faint on hill or field or river;

Our echoes roll from soul to soul,

And grow forever and forever.

Blow, bugle, blow, set the wild echoes flying,

And answer, echoes, answer, dying, dying, dying.

Ormok haván, tornyok falán

az ég zuhogó fénye lángol;

tó tükörét nap töri szét

s a vad vízesés zengve táncol.

Zúgj, kürt, a vad visszhangot felijesztve:

zúgj, kürt; visszhang, felelj, elhalva, messze, messze.

Mily tiszta halk! Hallod a dalt,

a tisztuló és halkuló dalt?

Szirtek felett mint üzenet

Tündérország száz kürtje sóhajt.

Zúgj, a bíbor völgy zengjen veled össze;

zúgj, kürt; visszhang, felelj, elhalva, messze, messze.

Óh kedves, a kürtök szava

belehal az égbe, a tájba;

de lelkeink visszhangja mind

nagyobb, s csak nő a muzsikája.

Zúgj, kürt, a vad visszhangot felijesztve;

felelj, visszhang, felelj, elhalva, messze, messze.