Lament (Angol)
When I was a windy boy and a bit
And the black spit of the chapel fold,
(Sighed the old ram rod, dying of women),
I tiptoed shy in the gooseberry wood,
The rude owl cried like a tell-tale tit,
I skipped in a blush as the big girls rolled
Nine-pin down on donkey's common,
And on seesaw sunday nights I wooed
Whoever I would with my wicked eyes,
The whole of the moon I could love and leave
All the green leaved little weddings' wives
In the coal black bush and let them grieve.
When I was a gusty man and a half
And the black beast of the beetles' pews
(Sighed the old ram rod, dying of bitches),
Not a boy and a bit in the wick-
Dipping moon and drunk as a new dropped calf,
I whistled all night in the twisted flues,
Midwives grew in the midnight ditches,
And the sizzling sheets of the town cried, Quick!-
Whenever I dove in a breast high shoal,
Wherever I ramped in the clover quilts,
Whatsoever I did in the coal-
Black night, I left my quivering prints.
When I was a man you could call a man
And the black cross of the holy house,
(Sighed the old ram rod, dying of welcome),
Brandy and ripe in my bright, bass prime,
No springtailed tom in the red hot town
With every simmering woman his mouse
But a hillocky bull in the swelter
Of summer come in his great good time
To the sultry, biding herds, I said,
Oh, time enough when the blood runs cold,
And I lie down but to sleep in bed,
For my sulking, skulking, coal black soul!
When I was half the man I was
And serve me right as the preachers warn,
(Sighed the old ram rod, dying of downfall),
No flailing calf or cat in a flame
Or hickory bull in milky grass
But a black sheep with a crumpled horn,
At last the soul from its foul mousehole
Slunk pouting out when the limp time came;
And I gave my soul a blind, slashed eye,
Gristle and rind, and a roarers' life,
And I shoved it into the coal black sky
To find a woman's soul for a wife.
Now I am a man no more no more
And a black reward for a roaring life,
(Sighed the old ram rod, dying of strangers),
Tidy and cursed in my dove cooed room
I lie down thin and hear the good bells jaw--
For, oh, my soul found a sunday wife
In the coal black sky and she bore angels!
Harpies around me out of her womb!
Chastity prays for me, piety sings,
Innocence sweetens my last black breath,
Modesty hides my thighs in her wings,
And all the deadly virtues plague my death! Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.poemhunter.com |
|
Férfi-panasz (Magyar)
Amikor szeles fiú voltam picit
A kápolna-karám fekete szeme
(Sóhajt a kos-kereszt a nőktől)
Lábujjhegyen ugráltam a pöszméte-vadont
A durva bagoly, mint locska cinege sírt
Kipirulva futottam, hol sok lány lefele
hempergett kilencrét a mezőről
S vasárnap éjjeleken tigris-szemem udvarolt
kire csak villantottam sugarát
Az egész holdat tudtam szeretni én
Száz pártás zöld-rügyű szűzi arát
S hagytam gyászolni a szén-fekete bokor ölén
Amikor félig már viharzó férfi lettem
és templomppad-bogarak fekete réme
(Sóhajt a kos-kereszt a szajháktól),
S már nem kicsi fiúcska gyertyabél-
mártó Holdban, de tüzes, most-megellett borj,
Fütyörésztem éjente a kémények nyílásaiba,
Bábák teremtek az éj árkából
s a városban forrt minden ágy-szegély
Merültem vízbe bár mellemig én,
Lóhere-takaró betakart
Csináltam bármit a szén-
fekete éjben, hagytam reszkető nyomokat.
Mikor férfi lettem, már mit férfinak mondhatunk
s szent ház keresztje, fekete
(Sóhajt a kos-kereszt az üdvözléstől)
Lettem, mint brandy, érett s viruló
nem akármi jöttment, kit szégyelhet városunk
kinek minden konyhacseléd: egere
de a hegyi bika, kit égőn
küldött a nyár, a lángoló
vadítni a tűrő, tikkadt nyájat és szóltam én
Ó jön még idő, mikor a vér kihűl
s ücsörögni fogok ágyam közepén
s oldalgó lelkem szénné feketül!
Mikor félig voltam az ember ki valék
Miként papok mondták, úgy tettem én
(Sóhajt a kos-kereszt a bukástól)
se borju, se macska láng elől
vagy tej-fűben a hegyi bika
de fekete juh, csonk szarva helyén
S végül a lélek csúf egérlyukából
sértve osont, mikor megjött petyhüdt időm
S lelkemnek vak hasitott szeme nőtt,
porcogó, kéreg: vad tigrisnyi lét.
S a szénfekete égre küldtem őt:
rokon asszonyi lélek legyen feleség!
Már nem vagyok férfi soha, soha
s az üvöltő létért fekete a jutalom
(Sóhajt a kos-kereszt idegenektől)
búgó galamb-szobán, ki elátkozott
véznán heverek s hallom: rág a harang foga
Kire leltem, lett vasárnapi asszonyom
s szült angyalokat a feketeégből!
A méhe hárpiákat szült, hozott!
Erénye értem könyörög, dalol a pieta,
Szűz lénye édesíti utolsó fekete lángomat,
Szerényen rejti combom szárnyaiba
S hét erénye hozza már: dögvész-halálomat!
1951
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | E. G. |
|