Thomas, Dylan: A Sir John-hegy fölött (Over Sir John's Hill Magyar nyelven)

Over Sir John's hill,

The hawk on fire hangs still;

In a hoisted cloud, at drop of dusk, he pulls to his claws

And gallows, up the rays of his eyes the small birds of the bay

And the shrill child's play

Wars

Of the sparrows and such who swansing, dusk, in wrangling hedges.

And blithely they squawk

To fiery tyburn over the wrestle of elms until

The flash the noosed hawk

Crashes, and slowly the fishing holy stalking heron

In the river Towy below bows his tilted headstone.

Flash, and the plumes crack,

And a black cap of jack-

Daws Sir John's just hill dons, and again the gulled birds hare

To the hawk on fire, the halter height, over Towy's fins,

In a whack of wind.

There

Where the elegiac fisherbird stabs and paddles

In the pebbly dab-filled

Shallow and sedge, and 'dilly dilly,' calls the loft hawk,

'Come and be killed,'

I open the leaves of the water at a passage

Of psalms and shadows among the pincered sandcrabs prancing

And read, in a shell

Death clear as a bouy's bell:

All praise of the hawk on fire in hawk-eyed dusk be sung,

When his viperish fuse hangs looped with flames under the brand

Wing, and blest shall

Young

Green chickens of the bay and bushes cluck, 'dilly dilly,

Come let us die.'

We grieve as the blithe birds, never again, leave shingle and elm,

The heron and I,

I young Aesop fabling to the near night by the dingle

Of eels, saint heron hymning in the shell-hung distant

Crystal harbour vale

Where the sea cobbles sail,

And wharves of water where the walls dance and the white cranes stilt.

It is the heron and I, under judging Sir John's elmed

Hill, tell-tale the knelled

Guilt

Of the led-astray birds whom God, for their breast of whistles,

Have Mercy on,

God in his whirlwind silence save, who marks the sparrows hail,

For their souls' song.

Now the heron grieves in the weeded verge. Through windows

Of dusk and water I see the tilting whispering

Heron, mirrored, go,

As the snapt feathers snow,

Fishing in the tear of the Towy. Only a hoot owl

Hollows, a grassblade blown in cupped hands, in the looted elms

And no green cocks or hens

Shout

Now on Sir John's hill. The heron, ankling the scaly

Lowlands of the waves,

Makes all the music; and I who hear the tune of the slow,

Wear-willow river, grave,

Before the lunge of the night, the notes on this time-shaken

Stone for the sake of the souls of the slain birds sailing.

A Sir John-hegy fölött

Függ egy ölyv: lángfűtött.

Az alkony felvont fellegén bitó-karmot kitart,

S a part-kanyarból madárrajt húz fel szemsugarán,

A csibékből vidám

Zsivajt,

S húz hattyudalt, mert végsőt szól, ki a bozsgó sövény

Tetején dalra gyújt,

Mig vérpad izzik fönt a tusakvó szilfák fölött,

A tűz ölyv le-lesújt,

S midőn villáma vág, egy lassu szent halász, a gém

Rábólint sirkő-fejével a Towy sík vizén.

Villám dob tollat szét,

A csóka gyászsötét

Bírósüveg Sir John hegyén, s a kis becsapottak megint

Föl,

Vonzódnak, föl, a tűz-ölyvhöz bitó-magasba mind,

A vesszőző szelek

Felől,

Ahol az elégikus gém döf és csattint,

Lepényhal és kavics

Zsúfolta tocsogón és „Dilli-di" a tűz-ölyv hízeleg,

„Ölődjetek ti is" –

Fölnyitom én a vizek könyvét, ahol verse áll

Zsoltárnak, árnynak, ágaskodó rák ollóinál

Kagylóból olvasom

Halálvilágosan,

Mint bólya-csengetyű: „Dicső az ölyv, a lángsugaru toll

Míg vipera-gyujtózsinór függ szárnyai alól

Szikrával bogosan,

S alul

Áldott az öböl zöld csibéje mind, mig cseveg: „Dilli-di,

Vérpadra ki"

Mi bánkódunk, hogy ők vidáman hagynak el örökre szilt s fövényt –

A gém meg én,

Ifju Ezópusz én, az ángolnák völgyében itt,

Aki az éj elé mesél, s a gém, ki himnusszal terít

Egy kristály-kikötőt,

Hol rengők, lebegők

A tenger útja-kövei, hol fal ráng, s darvak állanak, fehér karók.

A gém meg én, ítélő Sir John szilfás hegye alatt:

Gyászharang-híreket

Adók

A becsapottak vétkéről, kiket az Úr a füttyükért

Kegyébe vett,

S óv forgószéllel ő, ki fecskeszóra hegyezi fülét,

Mert jók:

Fölveszi lelküket.

Im búsan nézi most a gém a kigyomlált határt,

Suttog, s én látom víz meg alkony ablakain át:

Tükörben jár, amíg

Toll-tépés havazik,

A Towy könnyében halász — fenn kuvik nyikorog,

Mint nyers csuhé marokra fogva s fosztva csügg a lomb,

Zöld hím s tojóka ott,

Sir John

Hegyén már nem kiált, de vízpikkelyben jár a gém,

Bokája sás-csomón

Zendít zenét. Víz-lassú dallamot hallgatok én,

Fűzfátyol-foszlatót,

S az éj előtt még kőbe rovom kottajegyeit,

Kitépett madárlelkekért, kik felsiklottak itt.