Rain Cuts the Place we Tread (Angol)
Rain cuts the place we tread,
A sparkling fountain for us
With no fountain boy but me
To balance on my palms
The water from a street of clouds.
We sail a boat upon the path,
Paddle with leaves
Down an ecstatic line of light,
Watching, not too aware
To make our senses take too much,
The unrolled waves
So starred with gravel,
The living vessels of the garden
Drifting in easy time;
And, as we watch, the rainbow's foot
Stamps on the ground
A legendary horse with hoof and feather,
Impatient to be off.
He goes across the sky,
But, when he's out of sight,
The mark his flying tail has left
Branckes a million shades,
A gay parabola
Above a boat of leaves and weeds.
We try to steer;
The stream's fantastically hard,
Too stiff to churn with leaves,
A sedge of broken stalks and shells.
This is a drain of iron plants,
For when we touch a glower with our oar
We strike but do not stir it.
Our boat is made to rise
By waves which grow again
Their own melodious height,
Into the rainbow's shy embrace.
We shiver uncomplainingly,
And taste upon out lips, this minute,
The emerald kiss,
And breath on breath of indigo. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://cardigansandoldwatches.blogspot.hu |
|
Eső csupálja utunk (Magyar)
Eső csupálja utunk:
Csillám-szökőkút nékünk,
Vagyok a szökőkút-fiú
Tenyeremben egyensúlyozom
Felhő-utca vizét.
Az ösvényen sajkázik csónakunk,
Levelek közt kajakozunk
a fény eksztázisában:
Őrködve, de nem túl éberen
az érzékek hogyan figyelik
a kibomló hullámokat,
kirakva kavics-csillaggal,
a kert élő hajóit,
mik sodródnak a könnyü időben,
S míg őrködünk, a szivárvány lábujjhegyen
a földön lent topog.
Legendás ló, pata meg tollak,
Dobrokol, szállna már.
Megy is az égen át,
De mikor eltünik,
farka nyoma nagy árny:
milliót ágazik -
Ez víg példabeszéd
levél s gyom sajka-tengerén.
Hiába evezünk,
Az ár kisérteti-kemény,
tajtéktalan bádog-levelek,
Sásban törött kagyló-kalász.
Vasnövény-vízmosás,
S mikor egy virágot érint az evezőnk
koppan, de meg se mozdul.
Hullám emeli csónakunk,
míg újra növeli
a dallam magasát
szemérmes-szivárvány-ölelésbe.
Megreszketünk panasztalan,
S e percben ajkunk ízleli
a smaragd-simogatást
s az indigó-cserjék leheletét.
1931
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | E. G. |
|