Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Thomson, James: Seasons (detail)

Thomson,  James portréja

Seasons (detail) (Angol)

Winter (detail)

 

As thus the snows arise; and foul, and fierce,

All winter drives along the darken'd air;

In his own loose-revolving fields, the swain

Disaster'd stands; sees other hills ascend

Of unknown joyless brow; and other scenes,

Of horrid prospect, shag the trackless plain:

Nor finds the river, nor the forest, hid

Beneath the white abrupt; but wanders on

From hill to dale, still more and more astray:

Impatient flouncing thro' the drifted heaps,

Stung with the thoughts of home; the thoughts of home

Rush on his nerves, and call their vigour forth

In many a vain effort. How sinks his soul!

What black despair, what horror fills his heart!

When for the dusky spot, that fancy feign'd

His tufted cottage rising thro the snow,

He meets the roughness of the middle waste,

Far from the tract, and blest abode of man:

While round him night resistless closes fast,

And every tempest, howling o'er his head,

Renders the savage wilderness more wild.

Then throng the busy shapes into his mind,

Of cover'd pits, unfathomably deep,

A dire descent! beyond the power of frost,

Of faithless boggs; of precipices huge,

Smooth'd up with snow; and, what is land unknown,

What water, of the still unfrozen eye,

In the loose marsh, or solitary lake,

Where the fresh fountain from the bottom boils.

These check his fearful steps; and down he sinks

Beneath the shelter of the shapeless drift,

Thinking o'er all the bitterness of death,

Mix'd with the tender anguish nature shoots

Thro' the wrung bosom of the dying man,

His wife, his children, and his friends unseen.

In vain for him th' officious wife prepares

The fire fair-blazing, and the vestment warm;

In vain his little children, peeping out

Into the mingling rack, demand their sire,

With tears of artless innocence. Alas!

Nor wife, nor children more shall he behold,

Nor friends, nor sacred home. On every nerve,

The deadly winter seizes; shuts up sense;

And, o'er his stronger vitals creeping cold,

Lays him along the snows, a stiffen'd corse,

Unstretch'd, and bleaching in the northern blast.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://quod.lib.umich.edu/e/ecco

Az évszakok (részlet) (Magyar)

Tél (részlet)

 

Míg nő a hó és mocskosan, vadul

vágtat a Tél viharzó földjein,

a sötét lég mezőin; nyomorult

paraszt nézi: a hó hegyre hegyet

rak, nézi a szörnyű látványt s szeme

iszonyodik az úttalan mezőn.

Nem leli az erdőt, sem a folyót:

alaktalan lepelbe rejtezett.

Hegy s völgy közt, mindjobban elvétve az

utat, rohan idegen dombokon.

Az otthon képe öli, szörnyű tűz

ég vérében s felissza erejét

a hasztalan vágy. Hogy gyötri a kín!

Mily fekete iszony rázza szívét!

mikor a homályban a képzelet

csalja, házát látva fut és a hó

hull csak és zúg a végtelen vadon

távol úttól és áldott falutól.

Ekkor magába zárja már az éj.

Minden vihar, mely felette üvölt,

még vadabbá teszi a vad vadont.

Rémképek markolják szívét, fedett

és szörnyű mély vermet képzel, laza,

vad lejtót, ahol még nem úr a fagy,

csalóka mocsarat, hóval befújt

vad meredélyt, idegen földet és

csúszós mocsáron, magányos tavon,

hol a fenéken hőforrás buzog,

idegen vizet, mely be nem fagyott.

Rémülten áll meg és betemetik

a fehér vihar fehér leplei.

Érzi a keserű halált s a kín

szögét, melyet a természet ver át

a haldoklók mellén kegyetlenül.

Asszony, gyerek, barát hiába vár

már rá, hiába készít asszonya

meleg ruhát, éleszti a tüzet.

Hiába bámulnak gyermekei

a vak viharba, hívják apjukat.

Jaj! ártatlan könnyük hiába hull.

Nem látja asszony, gyermek őt soha.

Sem barát, sem szentelt otthon. A vért

halálos tél fagyasztja meg, kihűl

érzéke mind, a fagy szívéig ér.

Fekszik a havon, megmeredt tetem,

merev, fehér. S zúg az északi szél.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap