Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Walcott, Derek: Dark August

Walcott, Derek portréja

Dark August (Angol)

So much rain, so much life like the swollen sky
of this black August. My sister, the sun,
broods in her yellow room and won't come out.

Everything goes to hell; the mountains fume
like a kettle, rivers overrun; still,
she will not rise and turn off the rain.

She is in her room, fondling old things,
my poems, turning her album. Even if thunder falls
like a crash of plates from the sky,

she does not come out.
Don't you know I love you but am hopeless
at fixing the rain? But I am learning slowly

to love the dark days, the steaming hills,
the air with gossiping mosquitoes,
and to sip the medicine of bitterness,

so that when you emerge, my sister,
parting the beads of the rain,
with your forehead of flowers and eyes of forgiveness,

all with not be as it was, but it will be true
(you see they will not let me love
as I want), because, my sister, then

I would have learnt to love black days like bright ones,
The black rain, the white hills, when once
I loved only my happiness and you.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://famouspoetsandpoems.com

Sötét augusztus (Magyar)

Annyi eső, annyi élet, amennyi csak a fekete augusztus
duzzadt mennyboltjába fér. Nővérem, a Nap
a szobájában gubbaszt és nem jön elő.

Minden pokolra száll; a hegyek füstölögnek,
mint a teáskanna, a folyók kiöntenek: hiába,
nem kel föl és nem zárja el az esőt.

A szobájában ül, öreg holmikat babusgat,
a verseimet, albumát lapozgatja. Döröghet is,
mintha tányérok törnének a mennyben,

arra sem jön elő.
Hát nem tudod, hogy szeretlek, de most reménytelenül
lógatom a lábam az esőben? Közben lassan

megszeretem a sötét napokat, a gőzölgő dombokat,
a pletykás moszkitókkal teli levegőt,
kortyolgatom a keserűség orvosságát,

úgy, hogy mire fölkelsz, nővérem,
és szétválasztod az eső gyöngyeit,
homlokodon virág, szemedben megbocsátás,

minden más lesz, mint volt, egészen
(látod, nem hagyják, hogy a magam módján
szeresselek), mert addigra már, nővérem, nem csak

a fényesség, de a feketeség gyönyöre is éget,
a fekete eső, a fehér dombok, pedig egykor
nem szerettem mást, csak a boldogságomat, csak téged.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap