Wayman, Tom: Munkanélküliség (Unemployment Magyar nyelven)

The chrome lid of the coffee pot
twists off, and the glass knob rinsed.
Lift out the assembly, dump
the grounds out. Wash the pot and
fill with water, put everything back with
fresh grounds and snap the top down.
Plug in again and wait.

Unemployment is also
a great snow deep around the house
choking the street, and the City.
Nothing moves. Newspaper photographs
show the traffic backed up for miles.
Going out to shovel the walk
I think how in a few days the sun will clear this.
No one will know I worked here.

This is like whatever I do.
How strange that so magnificent a thing as a body
with its twinges, its aches
should have all that chemistry, that bulk
the intricate electrical brain
subjected to something as tiny
as buying a postage stamp.
Or selling it.

Or waiting.

A kávéfőzőgép króm fedele
lecsavarandó és leöblítendő.
Vegyük ki a szűrőt, kaparjuk ki belőle
a zaccot. Mossuk el a főzőt,
töltsük meg vízzel; tegyünk vissza mindent,
friss kávéval, és csavarjuk rá a tetejét.
Dugjuk a konnektorba; várjunk.

A munkanélküliség ugyanakkor
nagy, mély hó a ház körül,
belefullad az utca, a Város.
Semmi se moccan. Az újságok fotóin
jól látható: a forgalom több kilométer hosszan áll.
Amikor kimegyek, elhánynia havat,
arra gondolok, pár napon belül a Nap mindezt
eltakarítja: munkámnak nyoma sem marad.

Ilyen minden, amit teszek.
De furcsa is: egy ilyen csoda, mint a test,
fájdalmával, nyilallásaival
e tömeget, e kémiát, e bonyolult
elektronikus agyat olyan
semmiségekre pazarolja, mint
hogy megvegyen egy bélyeget.
Vagy eladja.

Vagy várjon.