Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Whitman, Walt: Song of Myself 31

Whitman, Walt portréja

Song of Myself 31 (Angol)

31

 

I believe a leaf of grass is no less than the journey work of the stars,

And the pismire is equally perfect, and a grain of sand, and the egg

of the wren,

And the tree-toad is a chef-d'oeuvre for the highest,

And the running blackberry would adorn the parlors of heaven,

And the narrowest hinge in my hand puts to scorn all machinery,

And the cow crunching with depress'd head surpasses any statue,

And a mouse is miracle enough to stagger sextillions of infidels.

 

I find I incorporate gneiss, coal, long-threaded moss, fruits,

grains, esculent roots,

And am stucco'd with quadrupeds and birds all over,

And have distanced what is behind me for good reasons,

But call any thing back again when I desire it.

 

In vain the speeding or shyness,

In vain the plutonic rocks send their old heat against my approach,

In vain the mastodon retreats beneath its own powder'd bones,

In vain objects stand leagues off and assume manifold shapes,

In vain the ocean settling in hollows and the great monsters lying low,

In vain the buzzard houses herself with the sky,

In vain the snake slides through the creepers and logs,

In vain the elk takes to the inner passes of the woods,

In vain the razor-bill'd auk sails far north to Labrador,

I follow quickly, I ascend to the nest in the fissure of the cliff. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.daypoems.net/poems/1900.html

Ének magamról 31 (Magyar)

                            31

 

Hiszem, hogy a csillagok müvénél egyetlen fűszál sem kevesebb,

S csakugy tökéletes a hangya, meg a homokszem, s az ökörszem tojása nem kevésbé,

S a varangyban a magasság remekmüvének dicsérete szól,

S a mennyek termeit vadszederinda diszíti fel,

S legkisebb ízem, ujjam porca gépeket gunyol,

S a kérőző tehén lehorgasztott fejével túltesz minden szobrokon,

S a kis egér is akkora csoda, meg kéne hogy rendítsen millió pogányt.

Tudom, a kőzetet, szenet, szálas mohát, gyümölcsöt, gabonát, sőt, édes gyökért is, - mindezt magamban hordozom,

S hogy négylábúak és madarak diszítenek tetőtől talpig,

S hogy jó okom van távolodni mindattól, amit már magam mögött hagytam el,

De visszahívok bármit is, ha megkivánom.

 

Hiába van a sietség, vagy a szégyen,

Hiába küldik az őskori sziklák vén hevüket ellenem,

S önnön porló csontjai mögött hiába búvik meg a masztodon,

Hiába vannak mérföldnyi távol tárgyak, és öltenek magukra annyi alakot,

Hiába, hogy az óceán mély barlangokban űl meg, hol is alant tanyáznak szörnyei,

Hiába, hogy a levegőég lett vigasságos tanyája már az ölyvnek,

Hiába, hogy a kigyó fákon s folyondáron kúszik át,

Hiába, hogy a jávorszarvas járja át az erdő mélyének csapásait,

Hiába, hogy az acélcsőrű pingvin törtet messzi észak-tájra Labrador felé,

Fürgén megyek utána, fölkapaszkodom fészkéig, fel egész a sziklahasadék felé.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.mek.iif.hu/porta/szint/human

minimap