Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wilbur, Richard: Év vége (Year’s End Magyar nyelven)

Wilbur, Richard portréja
Tellér Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

Year’s End (Angol)

Now winter downs the dying of the year,  

And night is all a settlement of snow;

From the soft street the rooms of houses show  

A gathered light, a shapen atmosphere,  

Like frozen-over lakes whose ice is thin  

And still allows some stirring down within.

 

I’ve known the wind by water banks to shake

The late leaves down, which frozen where they fell  

And held in ice as dancers in a spell  

Fluttered all winter long into a lake;  

Graved on the dark in gestures of descent,  

They seemed their own most perfect monument.

 

There was perfection in the death of ferns  

Which laid their fragile cheeks against the stone  

A million years. Great mammoths overthrown  

Composedly have made their long sojourns,  

Like palaces of patience, in the gray

And changeless lands of ice. And at Pompeii

 

The little dog lay curled and did not rise  

But slept the deeper as the ashes rose

And found the people incomplete, and froze  

The random hands, the loose unready eyes  

Of men expecting yet another sun

To do the shapely thing they had not done.

 

These sudden ends of time must give us pause.  

We fray into the future, rarely wrought

Save in the tapestries of afterthought.

More time, more time. Barrages of applause  

Come muffled from a buried radio.

The New-year bells are wrangling with the snow.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Év vége (Magyar)

A haló évre tél pelyhe pereg,

S az éjben mindent puha hó fog át;

A süppeteg utcákról a szobák

Fénykört mutatnak, megformált teret –

Mint beállt tó, melyen vékony a jég,

S így valamelyest alá-látni még.

 

Láttam, vízparti szélben, hogy levált

Sok agg lomb, s ott-dermedt hullta helyén,

Varázs-vert táncosként, tó fenekén,

S egész télen táncolt a mély iránt;

Bukó lombok, vak jégre vésve ki:

Önmaguk pontos emlékművei.

 

S a páfrány holta is szép és lezárt,

Hogy finom arcával kőhöz simult

Sok milliónyi éve. S a kimúlt

Mammut is hosszan, nyugton ülve várt,

Mint türelem-kastély, a szürke, nem-

Változó jég-honban. S Pompejiben

 

Úgy maradt fekve: fel se kelt az eb,

Csak mélyebben szúnyt, hogy hamu csapott

A készületlenekre, s megfogott

Kapkodó kezet, tágra nyílt szemet,

Mert mind azt várta: felkél majd a nap,

S ő teszi, mit nem tett, a fontosat.

 

Legyen intő jelünk a kurta vég.

Éltünk félkészen vásik el: csak a

Jövőbe hímez mintát fonala.

Hát időt, időt! –  Taps-díszsortüzét

Egy elfúlt, halk rádió lövi fel.

Újév harangja a hóval perel.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap