Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Wilbur, Richard: Advice to a Prophet

Wilbur, Richard portréja

Advice to a Prophet (Angol)

When you come, as you soon must, to the streets of our city,

Mad-eyed from stating the obvious,

Not proclaiming our fall but begging us

In God's name to have self-pity,

 

Spare us all word of the weapons, their force and range,

The long numbers that rocket the mind;

Our slow, unreckoning hearts will be left behind,

Unable to fear what is too strange.

 

Nor shall you scare us with talk of the death of the race.

How should we dream of this place without us?--

The sun mere fire, the leaves untroubled about us,

A stone look on the stone's face?

 

Speak of the world's own change. Though we cannot conceive

Of an undreamt thing, we know to our cost

How the dreamt cloud crumbles, the vines are blackened by frost,

How the view alters. We could believe,

 

If you told us so, that the white-tailed deer will slip

Into perfect shade, grown perfectly shy,

The lark avoid the reaches of our eye,

The jack-pine lose its knuckled grip

 

On the cold ledge, and every torrent burn

As Xanthus once, its gliding trout

Stunned in a twinkling. What should we be without

The dolphin's arc, the dove's return,

 

These things in which we have seen ourselves and spoken?

Ask us, prophet, how we shall call

Our natures forth when that live tongue is all

Dispelled, that glass obscured or broken

 

In which we have said the rose of our love and the clean

Horse of our courage, in which beheld

The singing locust of the soul unshelled,

And all we mean or wish to mean.

 

Ask us, ask us whether with the worldless rose

Our hearts shall fail us; come demanding

Whether there shall be lofty or long standing

When the bronze annals of the oak-tree close.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Jó tanácsok egy prófétának (Magyar)

Ha jössz - mert jössz majd! - s városunkba térsz be,

Bősz szemmel, mondván a nyilvánvalót,

Nem pusztulást jósolni, de kérni, hogy

Irgalmazzunk magunknak, az Égre! -

 

Ne szólj fegyverről: hol ont, s mennyi vért,

Ne lődd ránk szám-aknáidat;

Szívünk nem számol, lomha, el-elmarad,

S nem félhet attól, amit nem is ért.

 

Ne ijessz fajunk halálával se, ne tedd!

Az embere-vesztett Föld hihetetlen.

A nap csak puszta tűz? A lomb letöretlen?

A kő arcába kő mered?

 

Azt mondd, mit tesz a világ maga. Bár nem értjük,

Mit a képzelet el nem ér, a felhőt

Megtanultuk, mint száll, mint éri fagy a szőlőt,

S a látvány mint lesz más. S hihetjük,

 

Ha elmondod, hogy örök homályba tér

A fehér faru dám, mert annyira retteg,

A pacsirta elkerüli látkörünket,

S elereszti a horgas luc-gyökér

 

A hideg követ, s fölforr a patakhab, akár a

Xanthus valaha, s pisztrángja közben

Elalél. S mi lesz velünk, ha nincsen

Delfin szökése, galamb hazaszállta,

 

Ami által láttuk s kimondtuk magunk?

Próféta, kérdezd meg, mi idéz fel

Minket, ha végzünk az eleven beszéddel,

Ha e tükrünk széttört, megvakult,

 

Amivel szerelmünk rózsáját, daliságunk

Ménjét bemutattuk, vagy pucér

Lelkünk kis tücskét, ahogyan zenél,

S mindent, mi vagyunk, vagy lenni kívánunk.

 

Kérdezd csak, kérdd, szívünk nem omlik-e össze,

Ha rózsánk földje vész; csak faggass,

Lehet-e élet hosszú és hatalmas,

Ha bezárul a tölgy bronz krónika-könyve!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap