Wordsworth, William: Aranyliliomok (The Daffodils Magyar nyelven)

I wander'd lonely as a cloud
That floats on high o'er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.

Continuous as the stars that shine
And twinkle on the Milky Way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of a bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in sprightly dance.

The waves beside them danced, but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed – and gazed – but little thought
What wealth the show to me had brought:

For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils.

Mint felhő völgy és domb felett,
magányosan ballagtam én,
mikor hirtelen egy sereg
aranyliliom tűnt elém:
a tóparton, nagy fák alatt
járták a szélben táncukat.

S mint a Tejút sok csillaga,
mely összebújva reszket, ég
s szikrázik - úgy övezte a
sok-sok virág e partszegélyt:
csupa táncos virágkehely,
tán tízezer, tán százezer.

Táncolt a fodros tó vize,
de szebben táncolt a virág;
költőt nem vidít semmi se
úgy, mint ily nyájas társaság,
bár nem tudtam még, hogy mi mély
emlékem lesz ez ünnepély:

mert ahányszor fekhelyemen
tünődöm éjjel, egyedül,
a bájos látvány hunyt szemem
előtt még egyszer felmerül,
s akkor lelkem a százezer
tűzliliommal táncra kel.