Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wright, Judith: Two Dreamtimes

Wright, Judith portréja

Two Dreamtimes (Angol)

(for Kath Walker)

 

Kathy my sister with the torn heart,

I don't know how to thank you

for your dreamtime stories of joy and grief

written on paperbark.

 

You were one of the dark children

I wasn't allowed to play with --

riverbank campers, the wrong colour,

(I couldn't turn you white).

 

So it was late I met you,

late I began to know

they hadn't told me the land I loved

was taken out of your hands.

 

Sitting all night at my kitchen table

with a cry and a song in your voice,

your eyes were full of the dying children,

the blank-eyed taken women,

 

the sullen looks of the men who sold them

for rum to forget the selling,

the hard rational white faces

with eyes that forget the past.

 

With a knifeblade flash in your black eyes

that always longed to be blacker,

your Spanish-Koori face

of a fighter and singer,

 

arms over your breast folding

your sorrow in to hold it,

you brought me to you some of the way

and came the rest to meet me,

 

over the desert of red sand

came from your lost country

to where I stand with all my fathers,

their guilt and righteousness.

 

Over the rum your voice sang

the tale of an old people,

their dreaming buried, the place forgotten...

We too have lost our dreaming.

 

We the robbers robbed in turn,

selling this land on a hire-purchase;

what's stolen once is stolen again

even before we know it.

 

If we are sisters, it's in this--

our grief for a lost country,

the place we dreamed in long ago,

poisoned now and crumbling.

 

Let us go back to that far time,

I riding the cleared hills,

plucking blue leaves for their eucalypt scent,

hearing the call of the plover,

 

in a land I thought was mine for life.

I mourn it as you mourn

the ripped length of the island beaches

the drained paperbark swamps.

 

The easy Eden-dreamtime then

in a country of birds and trees

made me you shadow-sister, child,

dark girl I couldn't play with.

 

But we are grown to a changed world:

over the drinks at night

we can exchange our separate griefs,

but yours and mine are different.

 

A knife's between us. My righteous kin

still have cruel faces.

Neither you nor I can win them,

though we meet in secret kindness.

 

I am born of the conquerors,

you of the persecuted.

Raped by rum and an alien law,

progress and economics,

 

are you and I and a once-loved land

peopled by tribes and trees;

doomed by traders and stock exchanges,

bought by faceless strangers.

 

And you and I are bought and sold,

our songs and stories too

though quoted low in a falling market

(publishers shake their heads at poets).

 

Time that we shared for a little while,

telling sad tales of women

(black or white at a different price)

meant much and little to us.

 

My shadow-sister, I sing to you

from my place with my righteous kin,

to where you stand with the Koori dead,

"Trust none - not even poets."

 

The knife's between us. I turn it round,

the handle to your side,

the weapon made from your country's bones.

I have no right to take it.

 

But both of die as our dreamtime dies.

I don't know what to give you

for your gay stories, your sad eyes,

but that, and a poem, sister.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://168hrs.blogspot.hu

Álomidők (Magyar)

(Kath Walkernek)

 

Kathy, megtépett szívű testvérem,

nem tudom, hogy köszönjem meg neked

az álomidő boldog és fájdalmas,

fakéregre írt történeteit.

 

Egyike voltál a fekete gyerekeknek,

a folyóparton sátrat vert „rossz népeknek",

akikkel nem volt szabad játszanom –

(nem tehettelek fehérré).

 

Így hát későn találkoztunk,

későn tudatosult bennem,

miért nem mondták el, hogy szeretett

hazámat tőletek rabolták el.

 

Egész éjjel a konyhaasztalomnál

ültél, hangodban sírás és dal bújkált,

szemedben a haldokló gyermekek,

az üres tekintetű, eladott asszonyok

 

és a mogorva férfiak, akik a vásárt

hamar feledtető rumra cserélték őket,

és a fehérek kemény, érzéketlen arca

és a múltat semmibe vevő szemeik.

 

Pengevillanású fekete szempár a tiéd,

ami még feketébbnek akar látszani,

spanyolos őslakó-arcod

akár egy harcosé vagy törzsi dalnoké,

 

karodat összefonod magad elé,

hogy megtartsd benne a bánatot -

egy darabon magad felé vitettél,

azután elém jöttél, hogy találkozzunk

 

a vörös homoksivatag fölött,

eljöttél elveszett országodból ide,

ahol most állok az őseimmel,

az ő bűneikkel és képmutatásukkal.

 

A rum fölött egy régi népről

dúdoltál történeteket, kiknek

álmait eltemették, sírjukat elfeledték...

Mi is elvesztettük álmainkat.

 

Minket, rablókat is kiraboltak,

földünket részletre áruba bocsájtják;

ellopják tőlünk, amit mi loptunk,

még mielőtt észbe kapnánk.

 

Ha testvérek vagyunk, hát ebben azok

vagyunk mindketten az elveszett országot

siratjuk; a hely, amit valaha álmodtunk,

most mérgezett és részekre hullt.

 

Térjünk vissza az ősi időkbe:

én füves dombokon lovagolok,

a kék eukaliptusz-leveleket az illatukért

szaggatom, s a lile kiáltását hallgatom

 

azon a földön, amelyről azt hittem,

örökre enyém. Gyászolom, ahogy te

gyászolod a szigetek feldarabolt partjait,

a lecsapolt kajaputfa-mocsarakat.

 

Az édenien könnyű álomidő

emléke a madarak és fák földjén

testvéreddé tett tehát, fekete kislány,

ha már nem játszhattunk együtt.

 

De egészen más világban nőttünk fel:

éjszakánként egy ital mellett

megoszthatjuk egymással bánatunkat,

de a tiéd és az enyém különbözők.

 

Kés van közöttünk. Képmutató népem

még mindig kegyetlen képet vág.

Sem te, sem én nem győzhetünk rajtuk,

bár titkos, gyengéd szövetséget kötöttünk.

 

Én a hódítók népébe születtem,

te a leigázottak közé.

Rum és idegen törvények,

haladás és gazdaság tört meg

 

téged, engem, s az egykor

törzsekkel, fákkal benépesült földet

kereskedők és tőzsdék irányítják,

arctalan idegenek felvásárolják.

 

Téged és engem ugyanúgy vesznek

és eladnak, miként alacsony árfolyamuk

ellenére a történeteinket és dalainkat is

(a kiadók fejüket rázzák a költők láttán).

 

Az a rövidke idő, amelyet megosztottunk,

miközben asszonyok szomorú sorsáról

meséltünk (fehérekről, feketékről, más-más

áron), egyszerre jelentett sokat és keveset.

 

Árnytestvérem, azt éneklem képmutató

népem soraiból neked, ki halott

őslakosok között állsz, hogy:

„Ne bízz senkiben - még a költőkben sem."

 

Köztünk a kés. Megfordítom,

hogy feléd mutasson a nyele -

e fegyver országod csontjaiból

készült. Nincs jogom elvenni.

 

De álomidőnk halálával mindketten

meghalunk. Nem adhatok mást neked

vidám meséidért és szomorú szemedért,

csak ezt, és egy verset, testvérem.

 

 

Álomidő: Ausztrália eltérő nyelvű és életmódú őslakosainak a kultúrájában az egyik fő hasonlóságot az Álomidőnek nevezett kozmológia jelentette. Az Álomidő világképe összekötötte az embereket, a tájat, az állatokat és növényeket, a rituális helyeket, a szellemlényeket és az időt. Az ausztrál őslakosok szemében a kultúra és a környezet egyaránt az Álomidő eseményeinek a terméke. A világ kezdetén az ősök a tetteikkel alakították ki a mai tájat. Mindent, amit megérintettek és minden helyet, ahol megfordultak, saját életerejükkel töltöttek fel. Miután véghezvitték tetteiket a földön, az ősök visszatértek aludni, és csurungákká változtak. Ez azonban nem vetett véget az Álomidőnek, a hétköznapi életüket élő emberek tevékenységében folytatódott. Az Álomidő és a hétköznapi világ összefonódása mindig valamilyen rituális eseményben sűrűsödik össze: táncolás és éneklés, a szent helyek látogatása, a mítoszok és álmodás által. Ilyenkor a rejtett dolgok megjelenhetnek a formák világában is transzformáció révén. Ezek emelik át az Álmot a múltból a jelenbe. Az ausztrál Álomidő fogalmának kulcsjelenségei a csurungák. Ezek az ovális és geometrikus jelekkel borított fa- vagy kőtárgyak az álombeli ősök erejének a tárgyiasulásai. Egyszerre térképei a mitikus múltnak és eszközei a vele való kapcsolatnak. Ugyanilyen fontos kapcsokat jelentenek az Álomidő lényeivel a rituális kéreg- és sziklafestmények, a különös hangot adó zugattyúk, a testfestés, a tánctér, az énekek és a hangszerek is.

http://www.neprajz.hu/idokepek/idoben_elni/alomido.html



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap