Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Yeats, William Butler: Lapis Lazuli

Yeats, William Butler portréja

Lapis Lazuli (Angol)

I have heard that hysterical women say

They are sick of the palette and fiddle-bow.

Of poets that are always gay,

For everybody knows or else should know

That if nothing drastic is done

Aeroplane and Zeppelin will come out.

Pitch like King Billy bomb-balls in

Until the town lie beaten flat.

 

All perform their tragic play,

There struts Hamlet, there is Lear,

That's Ophelia, that Cordelia;

Yet they, should the last scene be there,

The great stage curtain about to drop,

If worthy their prominent part in the play,

Do not break up their lines to weep.

They know that Hamlet and Lear are gay;

Gaiety transfiguring all that dread.

All men have aimed at, found and lost;

Black out; Heaven blazing into the head:

Tragedy wrought to its uttermost.

Though Hamlet rambles and Lear rages,

And all the drop-scenes drop at once

Upon a hundred thousand stages,

It cannot grow by an inch or an ounce.

 

On their own feet they came, or On shipboard,'

Camel-back; horse-back, ass-back, mule-back,

Old civilisations put to the sword.

Then they and their wisdom went to rack:

No handiwork of Callimachus,

Who handled marble as if it were bronze,

Made draperies that seemed to rise

When sea-wind swept the corner, stands;

His long lamp-chimney shaped like the stem

Of a slender palm, stood but a day;

All things fall and are built again,

And those that build them again are gay.

 

Two Chinamen, behind them a third,

Are carved in lapis lazuli,

Over them flies a long-legged bird,

A symbol of longevity;

The third, doubtless a serving-man,

Carries a musical instrument.

 

Every discoloration of the stone,

Every accidental crack or dent,

Seems a water-course or an avalanche,

Or lofty slope where it still snows

Though doubtless plum or cherry-branch

Sweetens the little half-way house

Those Chinamen climb towards, and I

Delight to imagine them seated there;

There, on the mountain and the sky,

On all the tragic scene they stare.

One asks for mournful melodies;

Accomplished fingers begin to play.

Their eyes mid many wrinkles, their eyes,

Their ancient, glittering eyes, are gay.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.online-literature.com/frost/777/

Lazúrkő (Magyar)

Csodálkoztam nem egy hisztérikán,

vonó s paletta akit elriaszt,

s a költő is, aki vidám,

mert tudja vagy tudhatná bárki azt:

hacsak nem történik csoda,

gép száll fölénkbe, léghajó evez,

Vili császár bombát dobat,

s Londonból palacsinta lesz.

 

Játsszák a tragédiát:

Learek, ágáló Hamletek,

Cordéliák s Ophéliák:

de ha jön a végjelenet

s a nagy függöny már-már lehull,

főszerepre ha méltók igazán,

szavuk könnybe akkor se fúl.

Tudják ők, hogy Hamlet és Lear vidám,

s jókedv nevel gyávákból bátrakat.

Céloztunk mind, találva s vétve célt;

elsötétítés; villámló agyak:

a dráma tetőfokához ért.

Ha Lear tombol, Hamlet ha kertel,

és százezer színpadra a világ

minden függönye rászakad, hüvelykkel,

unciával se nőhet már tovább.

 

Jöttek gyalog, jöttek tengeren át,

jöttek tevén, lovon s szamáron a

kardélre hányt hajdani kulturák,

s bölcsességüknek alig van nyoma.

Kallimachostól alkotások,

aki a márványt mint bronzot faragta,

hogy a köntösredő lebegni látszott

a tenger szelében, ránk nem maradtak;

hosszúkás, karcsú, pálmatörzsszerű

lámpakürtője egy nap állt csupán:

ledől s felépül valamennyi mű,

s ki felépíti újra, mind vidám.

 

Lazurkőbe faragva két

kínai s mögöttük is egy;

hosszú élet jelképeként

gólya száll a fejük felett;

szolga lehet, ki hátramarad,

hangszer alatt görnyed a háta.

 

A kövön minden színárnyalat,

minden bemélyedés, rovátka

vízesést mímel s lavinát,

vagy hegyoldalt, hol hull a hó,

bár nyilván szilva- s cseresznyefaág

árnyában áll az a házikó,

mely a céljuk, s gyönyörűséggel

képzelem el fönn ülve már

őket, egy szinten heggyel, éggel,

míg szemük drámánkon megáll.

Szomorú dalt kér egyikük,

s tanult kéz jár a citerán.

Szemük, ezerráncú szemük,

ősi fénylő szemük vidám.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap