Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Yeats, William Butler: A titkos Rózsa (The Secret Rose Magyar nyelven)

Yeats, William Butler portréja

The Secret Rose (Angol)

Far off, most secret, and inviolate Rose,
Enfold me in my hour of hours; where those
Who sought thee in the Holy Sepulchre,
Or in the wine vat, dwell beyond the stir
And tumult of defeated dreams; and deep
Among pale eyelids, heavy with the sleep
Men have named beauty. Thy great leaves enfold
The ancient beards, the helms of ruby and gold
Of the crowned Magi; and the king whose eyes
Saw the Pierced Hands and Rood of elder rise
In druid vapour and make the torches dim;
Till vain frenzy awoke and he died; and him
Who met Fand walking among flaming dew
By a gray shore where the wind never blew,
And lost the world and Emer for a kiss;
And him who drove the gods out of their liss,
And till a hundred morns had flowered red,
Feasted and wept the barrows of his dead;
And the proud dreaming king who flung the crown
And sorrow away, and calling bard and clown
Dwelt among wine-stained wanderers in deep woods;
And him who sold tillage, and house, and goods,
And sought through lands and islands numberless years,
Until he found with laughter and with tears,
A woman, of so shining loveliness,
That men threshed corn at midnight by a tress,
A little stolen tress. I, too, await
The hour of thy great wind of love and hate.
When shall the stars be blown about the sky,
Like the sparks blown out of a smithy, and die?
Surely thine hour has come, thy great wind blows,
Far off, most secret, and inviolate Rose?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.readbookonline.net

A titkos Rózsa (Magyar)

Messzi, titkos, sérthetetlen Rózsa, te,
Ölelj órám óráján; hol helye
Annak mind, ki Szent Sírban keresett,
Vagy bor hordóján, túl a tönkretett
Álmok dúlt sokán; mélyen, sápatag
Szemhéjak közt, melyeket álmatag
Szépségnek hívnak. Nagy szirmod ölel
Ős szakállat, sisak-ékeivel
Koronást mágust; s királyt, Szent Sebet
Látott, a Szent Kereszten kezeket,
S druida gázt, s fáklyákat vakított;
Hiú düh támadt, s meghalt; s borítod,
Ki Fandot látta szín láng harmaton,
Szürke parton, hol nem jár fuvalom,
S egy csókért világot vesztett s Emert;
S öt, ki isteneket zaklatni mert,
Böjtölt, míg száz hajnal kelt pirosan,
S halottai sírján sírt hangosan;
S büszke álom-királyt, bút s koronát
Elvetett, s bolondját és dalnokát
Vitte, boros csavargó-vadonon;
S kinek nem kellett szántó, ház, vagyon,
S járt tenger évig földet, szigetet,
Míg meglelte, hogy sírt és nevetett,  
A nőt, a szépség fény-napját magát,
Hogy csent fürt-fényén éjjel gabonát           
Csépeltek férfiak. S így várok én     
Vágyat s haragot órád nagy szelén.  
Mikor fújsz ki égi csillagokat,           
Mint ha kovácsnál szikratűz apad?   
Órád nyilván jő, jő, fúj nagy szele,   
Messzi, titkos, sérthetlen Rózsa, te?  



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap