Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Yeats, William Butler: A titokzatos Rózsa (The Secret Rose Magyar nyelven)

Yeats, William Butler portréja

The Secret Rose (Angol)

Far off, most secret, and inviolate Rose,
Enfold me in my hour of hours; where those
Who sought thee in the Holy Sepulchre,
Or in the wine vat, dwell beyond the stir
And tumult of defeated dreams; and deep
Among pale eyelids, heavy with the sleep
Men have named beauty. Thy great leaves enfold
The ancient beards, the helms of ruby and gold
Of the crowned Magi; and the king whose eyes
Saw the Pierced Hands and Rood of elder rise
In druid vapour and make the torches dim;
Till vain frenzy awoke and he died; and him
Who met Fand walking among flaming dew
By a gray shore where the wind never blew,
And lost the world and Emer for a kiss;
And him who drove the gods out of their liss,
And till a hundred morns had flowered red,
Feasted and wept the barrows of his dead;
And the proud dreaming king who flung the crown
And sorrow away, and calling bard and clown
Dwelt among wine-stained wanderers in deep woods;
And him who sold tillage, and house, and goods,
And sought through lands and islands numberless years,
Until he found with laughter and with tears,
A woman, of so shining loveliness,
That men threshed corn at midnight by a tress,
A little stolen tress. I, too, await
The hour of thy great wind of love and hate.
When shall the stars be blown about the sky,
Like the sparks blown out of a smithy, and die?
Surely thine hour has come, thy great wind blows,
Far off, most secret, and inviolate Rose?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.readbookonline.net

A titokzatos Rózsa (Magyar)

Távol, titokzatos és érintetlen Rózsa,
Ölelj át, ez azén órám, kik tudnak róla,
S akik keresték a Szent Síron valahol,
Vagy az erjesztő kádban, tömegen túl, ahol
Bukott álmok szoronganak és mélyen,
Sápadt szemhéjak közt, a súlyos éjben
Alvás alatt, amit Szépségnek mondanak,
Ősz szakáll fehérlik örökzöld lomb alatt,
S arany sisakja villan a vén varázslónak,
S a szem, mely még látta a Megváltónak
Átszúrt lábát, kezét a kelta múlt ködébül
- Hiú őrjöngés vitte el és meghalt végül.
A szürke part ölén ő Fandra rátalált,
Hol szél nem fúlt soha - égő harmatba járt,
S egy csókért elvesztette a világot s Emert, e
Földről az isteneket ő kiűzni merte.
S míg ezer hajnalról a lángoló ég hírt ád,     
Könnyel itatja boldog halottai sírját:
A büszke király, ki koronáját eldobta,          
Szólamlott s jött a bárdja és bohóca,
Házát, földjét elhagyva bortól mocskos csavargók  
Társaságát keresve, arra tartott,        
Hol ember nem juthat a puszta szigetekre -  
Ott tölté sok-sok évét sírva és nevetve.        
Ott meglelé az asszonyt, kinek fénylett szépsége,   
Férfiak csépeltek búzát s egy hajfürt fénye  
Világított - én is várom már, vágyban égve  
A szerelem s gyűlölet percét, mely eljön végre,       
Mikor röpdösnek le égről a csillagok,           
Mint kovácsműhelyben a szikrák, villogók -
Fúj majd a merész szél és közeleg az óra:     
Távol, titokzatos és érintetlen Rózsa.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap