Easter, 1916 (Angol)
I have met them at close of day Coming with vivid faces From counter or desk among grey Eighteenth-century houses. I have passed with a nod of the head Or polite meaningless words, Or have lingered awhile and said Polite meaningless words, And thought before I had done Of a mocking tale or a gibe To please a companion Around the fire at the club, Being certain that they and I But lived where motley is worn: All changed, changed utterly: A terrible beauty is born.
That woman's days were spent In ignorant good-will, Her nights in argument Until her voice grew shrill. What voice more sweet than hers When, young and beautiful, She rode to harriers? This man had kept a school And rode our winged horse; This other his helper and friend Was coming into his force; He might have won fame in the end, So sensitive his nature seemed, So daring and sweet his thought. This other man I had dreamed A drunken, vainglorious lout. He had done most bitter wrong To some who are near my heart, Yet I number him in the song; He, too, has resigned his part In the casual comedy; He, too, has been changed in his turn, Transformed utterly: A terrible beauty is born.
Hearts with one purpose alone Through summer and winter seem Enchanted to a stone To trouble the living stream. The horse that comes from the road. The rider, the birds that range From cloud to tumbling cloud, Minute by minute they change; A shadow of cloud on the stream Changes minute by minute; A horse-hoof slides on the brim, And a horse plashes within it; The long-legged moor-hens dive, And hens to moor-cocks call; Minute by minute they live: The stone's in the midst of all.
Too long a sacrifice Can make a stone of the heart. O when may it suffice? That is Heaven's part, our part To murmur name upon name, As a mother names her child When sleep at last has come On limbs that had run wild. What is it but nightfall? No, no, not night but death; Was it needless death after all? For England may keep faith For all that is done and said. We know their dream; enough To know they dreamed and are dead; And what if excess of love Bewildered them till they died? I write it out in a verse - MacDonagh and MacBride And Connolly and Pearse Now and in time to be, Wherever green is worn, Are changed, changed utterly: A terrible beauty is born. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.online-literature.com |
|
Húsvét, 1916 (Magyar)
Találkoztam velük, nagy néha, este,
Arcuk fénylett a vágytól -
Íróasztaltól s pult mellől, sietve
Jöttek, ó-stilű házból.
Fejbiccentéssel baktattam tovább,
Vagy halk, udvarias szavakkal -
Vagy velük időztem perceken át
Kimért, udvarias szavakkal.
Lélekben már a klubban jártam,
Feleseltem magamban,
És miket a társamnak szántam,
Forgattam az agyamban.
Biztos voltam benne én:
Tarka ruhát hordanak és még
Minden megfordul, fogy a fény,
Megszületik a szörnyű szépség.
Égy asszony vásott napjait
Tudatlanság jelölte,
S éjjel vitatkozott, amig
Hangját a gond elölte.
Nem volt hang, szebb mint az övé,
Mikor még ifju volt,
A férfi az iskola elé
Szárnyas lovon lovagolt.
A másik, jó barátja,
Érejében elmerült,
Híre vette volna szárnyra,
De híre, nélküle, elrepült.
Érzékeny lelke volt, merész,
Másik borissza, mosolygó
És önbizalma nem kevés,
Veszélyek közt bolyongó.
Bizony vétkezett ellenük,
Akik szólnak hozzám naponta.
De én éneklem mindenütt -
Szerepét ő is lemondta
Az alkalmi komédiába,
Megváltozott, semmi kétség -
Végleg átalakult, hiába,
Megszületett a szörnyü szépség.
Szív, egy céllal, célja vak,
Télen át, nyáron át.
Elbűvült kőnek látszanak,
Élő vizeknek vaksi gát;
Ló, az útról leforduló
Lovas, fenn a madarak
Repülnek, miket múló
Minden perc megváltoztat.
Felhők árnyéka víz szinén,
Szüntelen változó -
Patak siklik a meder kövén,
Vízbe toccsan a fürge ló.
A barna lábu fajdtyukok
Hívják a kakasokat,
Percről percre élnek, tudod,
A kő középpontban marad.
Túlhosszú áldozat kővé mereszti
A szivet, annyi szent.
Az ég a lelkünket el mikor ereszti:
Az ég dolga s a mienk.
Az, hogy mormoljunk nevet névre,
Miként, ki gyerekének anyja,
Míg jön édesded álom végre
Az elvadult, zsibbadt tagokra.
Mi ez, ha nem csupán az éj?
Nem, nem az éj - ez a halál.
É halál szükségtelen-é?
Mert Anglia szavának áll.
Tudjuk álmát - ez elég,
Tudni, hogy álmodott s halott.
A szeretet túlzása még
Megtéveszté, s így halt meg ott.
Írtam mindegyikről verset:
MacDonaghot és MacBride-et
És Connollyt és még Pearset
Versbe foglaltam remekelve,
Mostan és jövőre kelve -
Megváltoznak, meg ám végképp,
Ahol csak zöldet viselnek:
Születik a szörnyü szépség.
1916. szeptember 25.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | K. G. |
|