Abril, Xavier: Materias

Está en los límites de la tierra, entre dos llamas, junta al mar. El fuego es ya su cuerpo: ojos, senos y cabellos; sus uñas son fuego y su boca es de fuego. Me asusta el animal encendido de su lengua en un arrecife de coral y peces. Quémame cuerpo de materiales rabiosas, de dichosas materias jóvenes respiradas en una brisa de flores submarinas, casi estelares en su misión de abandono. Las materias gozadas calientan el desierto. El dromedario crece en una monstruosa necesidad. Sangra el vivir de arena, y la garganta se aplica a la esperanza cerrada de la lluvia. La perdida respiración reclama al amante y el cuerpo da sus últimos rayos. Conforme la naturaleza requiere, entre dos llamas.

A föld határain él, két láng között, a tenger partján. A tűz már a teste: szem, kebel és haj; karma tűzből van, és a szája tűzből. Megrettent nyelvének korall- és halszirtté lobbant állata. Veszett anyagok teste éget, tengermélyi virágok szellőit lehelő boldog, fiatal anyagoké, melyek csillagszerűek elhagyatottságuk küldetésében. A gyönyörittas anyagok áthevítik a pusztát. A dromedár monstruózus szükségszerűséggé növekszik. Vérzik a homokélet, és a torok a zápor zárt reményéhez idomul. Az elveszett lélegzet visszapereli utolsó sugarai szeretőjét és testét. A természethez híven követel, két láng között.