Arenas, Braulio: Arckép (Retrato Magyar nyelven)

La mitad de pájaros migratorios
ronda sobre otra mitad
de pájaros volcanes.
La belleza los ensordece,
los hace seguir
la apariencia de un canto,
el canto tuyo se hace encantatorio,
el carruaje de pájaros
rehuye toda tierra,
el carruaje de nidos
rechaza a los felices.
 
Pasajeras de calcio,
tú pasas a una diferencia
de alba sin permiso.
Pasas, como una abeja,
por el famoso néctar de la noche.
Y tus piernas conversan,
y tus miradas surgen de la charla,
y tus cabellos tejen una isla
para que el sol se ponga.
 
La noche de este sol
que vemos girar,
que atraemos sin sueño
y sin vigilia.
Sol que parte de su frente
invulnerable,
y hace su reparto
entre las víctimas soñadoras.
 
Sol molinero
al pie de nubes verdes,
sol con raudales de oro
lejos del patrón oro.
Mujer,
eres la misma
si amas la vida
testigo de la muerte,
muerte de fuego,
fuego que hace inútil el odio,
y hace posible el sueño,
la sencillez de amor.

A vándormadarak fele keringél
másik fele fölött
a vulkán-madaraknak.
A szépségtől süketre válva
szállnak nyomában
egy dallam-jelenésnek,
dallamod bűverővé válik,
a madarak batárja
elkerüli a földet,
fészkek batárja mond
nemet a boldogoknak.
 
Utazol kalciumként,
különbségéig érsz az
illegális virradatnak.
Méhként végiglibegsz
az éjszaka híres nektárja mentén.
S combjaid társalognak,
pillantások születnek a csevelyből,
és fürtjeidből egy sziget fonódik,
melyre a nap leszállhat.
 
E napnak éjszakája,   
melyet forogni látunk,
melyet vonzunk álom és
virrasztás nélkül.
Nap, mely sebezhetetlen
vonul el homlokáról,  
és szétosztja magát    
álmodó áldozatok közt.
 
Nap-molnár
zöld felhőknek tövében,
nap arany áradatban
távol gazda-aranytól.
Asszony,        
ugyanaz vagy,
ha szereted az életet,
tanúját a halálnak      
és halálát a tűznek,    
melytől a gyűlölet bénul
s az álom lehető lesz -
a szerelem egyszerűségét.