Bécquer, Gustavo Adolfo: Rímek LIII (Rima LIII Magyar nyelven)

Volverán las oscuras golondrinas

en tu balcón sus nidos a colgar,

y otra vez con el ala a sus cristales

        jugando llamarán.

  Pero aquellas que el  vuelo refrenaban

tu hermosura y mi dicha a contemplar,

aquellas que aprendieron nuestros nombres...

        ¡esas... no volverán!.

  Volverán las tupidas madreselvas

de tu jardín las tapias a escalar,

y otra vez a la tarde aún más hermosas

        sus flores se abrirán.

  Pero aquellas, cuajadas de rocío

cuyas gotas mirábamos temblar

y caer como lágrimas del día...

        ¡esas... no volverán!

  Volverán del amor en tus oídos

las palabras ardientes a sonar;

tu corazón de su profundo sueño

        tal vez despertará.

  Pero mudo y absorto y de rodillas

como se adora a Dios ante su altar,

como yo te he querido...; desengáñate,

        ¡así... no te querrán!

Visszatérnek az éjfekete fecskék,

fészket rakni mind erkélyedre száll,

és szárnyukkal ablakodon kopogva

játszik a fecskepár.

De ők, kiket szépséged megigézett,

és úgy vélték, hogy tovaszállni kár,

azok, akik nevünket megtanulták...

nem térnek vissza már!

Visszatérnek a jerikói rózsa

indái, kertfalad rügyfödte vár,

virágok nyílnak, oly gyönyörűszépek,

kelyhükben fénysugár.

De ők, akiken harmat csöppje rezgett,

s mi csodáltuk, bévül remegve bár,

hiszen szirmukról a nap könnye csordult...

nem térnek vissza már!

Visszatérnek az égő, szerelmes szók,

hallod őket, visszhangjuk visszajár,

mély álmát szíved elhagyja, mint fészkét

a költözőmadár.

De némán, megbűvölten, térdre rogyva,

mint aki Isten igenjére vár,

ahogyan én szerettelek... jegyezd meg,

nem szeret senki már!