Bécquer, Gustavo Adolfo: Rímek XLIII (Rima XLIII Magyar nyelven)

Dejé la luz a un lado, y en el borde

de la revuelta cama me senté,

mudo, sombrío, la pupila inmóvil

clavada en la pared.

¿Qué tiempo estuve así?  No sé; al dejarme

la embriaguez horrible del dolor,

expiraba la luz y en mis balcones

reía al sol.

Ni sé tampoco en tan horribles horas

en qué pensaba o qué pasó por mí;

sólo recuerdo que lloré y maldije,

y que en aquella noche envejecí.

Félretettem a mécset, és a feldúlt

ágy szélére ültem keservesen,

némán, komoran, és egy faldarabra

szögezve a szemem.

Meddig voltam így? Nem tudom; legvégül

mi zavarttá tett, elhagyott a kín,

kihúnyt a mécs, és napfény nevetett be

az erkély résein.

Azt sem tudom, e rettentő órákban

mire gondoltam, mi történt velem,

csak azt tudom, sírtam és átkozódtam,

s megőszültem azon az éjjelen.