Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Belli, Carlos Germán: Az egyenlőtlenek szextinája (Sextina de los desiguales Magyar nyelven)

Belli, Carlos Germán portréja

Sextina de los desiguales (Spanyol)

Un asno soy ahora, y miro a yegua,
bocado del caballo y no del asno,
y después rozo un pétalo de rosa,
con estas ramas cuando mudo en olmo,
en tanto que mi lumbre de gran día,
el pubis ilumina de la noche.
 
Desde siempre amé a la secreta noche,
exactamente igual como a la yegua,
una esquiva por ser yo siempre día,
y la otra por mirarme no más asno,
que ni cuando me cambio en ufano olmo,
conquistar puedo a la exquisita rosa.
 
Cuánto he soñado por ceñir a rosa,
o adentrarme en el alma de la noche,
mas solitario como día u olmo
he quedado y aun ante rauda yegua,
inalcanzable en mis momentos de asno,
tan desvalido como el propio día.
 
Si noche huye mi ardiente luz de día,
y por pobre olmo olvídame la rosa,
¿cómo me las veré luciendo en asno?
Que sea como fuere, ajena noche,
no huyáis del día; ni del asno, ¡oh yegua!;
ni vos, flor, del eterno inmóvil olmo.
 
Mas sé bien que la rosa nunca a olmo
pertenecerá ni la noche al día, ni un
híbrido de mí querrá la yegua; y sólo
alcanzo espinas de la rosa, en tanto que
la impenetrable noche,
me esquiva por ser día y olmo y asno.
 
Aunque mil atributos tengo de asno,
en mi destino pienso siendo olmo,
ante la orilla misma de la noche;
pues si fugaz mi paso cuando día,
o inmóvil punto al lado de la rosa,
que vivo y muero por la fina yegua.
 
¡Ay! ni olmo a la medida de la rosa,
y aun menos asno de la esquiva yegua,
mas yo día ando siempre tras la noche.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://digitalcommons.providence.edu

Az egyenlőtlenek szextinája (Magyar)

Szamár vagyok most, s előttem a kanca,
lónak zabláját hordja s nem szamárnak;
majd lelegelek egy szép szirmu rózsát,
s az ágaimmal leszek durva szilfa,
és mint a fényem telt világu nappal,
a szeméremszőr világít az éjjel.
 
Mindig szerelmem volt a titkos éjjel,
hasonlóképpen, akárcsak a kanca,
egyik, mert mindig én vagyok a nappal,
másik, mert ő nem tekint, csak szamárnak,
de ha, változván, lennék büszke szilfa,
sem hódíthatnám meg a zsenge rózsát.
 
Hányszor álmodtam: átfogom a rózsát,
vagy mélyét tárja elébem az éjjel,
de csak árván, mint nappal von a szilfa,
maradtam állva, míg futott a kanca,
elérhetetlen és örök szamárnak,
oly gyámoltalan, mint maga a nappal.
 
Ha az éj fut fényemtől, mely a nappal,
s szegény szilként nem hódíthatok rózsát,
hogy jelennének meg nekem, szamárnak?
Bárhogyan is legyen: ó messzi éjjel,
ne fuss a naptól, s szamártól te, kanca!
Virág, nem bánt a mozdulatlan szilfa.
 
De jól tudom, soha rózsát a szilfa
nem hoz, s éjjelt nem zár magába nappal,
se korcsot tőlem nem akar a kanca;
csak a tüskét érem el, nem a rózsát,
s áthatolhatatlan marad áz éjjel
szegény nappalnak, szilfának, szamárnak.
 
Bár ezer jegyét hordom a szamárnak,
s végzetemre gondolok, lévén szilfa,
mely parton áll, s mellette fut az éjjel;
mert léptem könnyű, ha vagyok a nappal,
vagy mozdulatlan bámulva a rózsát,
úgy élek es halok, mint könnyű kanca.
 
Jaj! szilfához nem vethetni a rózsát.
s a szamárnak még úgyse párja kanca,
de az éj után megyek én, a nappal.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap