Bodet, Jaime Torres: Búvár (Buzo Magyar nyelven)

El agua de la sombra nos desnuda

de todos los recuerdos

en esta brusca

inmersión que anticipa, en los oídos,

la sordera metálica del sueño.

Y quedamos de pronto sostenidos

–en este mar en donde nadie flota–

de una cadena lógica de ausencias,

como el buzo que vive, en su escafandra,

de la serpiente del aire que lo sigue.

Ni una burbuja traicionó la asfixia.

Lento

y con ruedas de espuma en el insomnio,

giró el acuario rápido del sueño.

Mas ya el silencio abre

un pozo ardiente en la memoria fría,

un pozo

donde nuestras imágenes

se lavan de la atmósfera perdida.

¿Con qué dedos de música podré tocarte?

Porque sólo la música podría

devolverte una forma para el tacto

a ti, que tienes tantas

para el oído ávido.

Porque sólo la música

sabría componer, con los fragmentos

de tu semblante muchas veces roto,

el nuevo,

el expresivo rostro nuevo

que de tu sueño lento está naciendo...

Vetkőztető vizével jön az alkony, s

lehántja lelkünkről az emlék

gúnyáit ez a hírtelen-gyors

süllyedés, mely mint fém-zsongás a fülben,

süket álmokról donog néma jelzést.

Megtartva föntről, bár alámerülten,

lény-nem-járta tengeri mélybe lengve

távoli dolgok okos lánca köt fenn,

akár a búvárt, nehéz sisakja tömlöcében élőt,

a levegőcső csavaros boája.

Nem egy fulladást okozó buborék.

Éber

szemedre álom-akvárium gördül

s pörög hullámok sebes kerekével.

De íme, máris kiválik a csöndből

hideg emlékek forró kútja, s most itt

e kútnál képeinknek

raja az elveszített

légkörtől megtisztulva szűzre mosdik.

Mily zene-ujjal érjek hozzád?

Mert csak a zene szülhet

a tapintásra formát

tenéked, ki a mohó fülnek

oly számolatlan alakú vagy.

Mert csak a zene gyúrhat

képmásodból, e szilánkokra széttört

tömérdek töredékből

egészet, újat,

kifejező új arcot, amely éppen

most érik álmod ringató vizében.