Bodet, Jaime Torres: Zene (Música Magyar nyelven)

Amanecía tu voz

tan perezosa, tan blanda,

como si el día anterior

hubiera

llovido sobre tu alma...

Era, primero, un temblor

confuso del corazón,

una duda de poner

sobre los hielos del agua

el pie

desnudo de la palabra.

Después,

iba quedando la flor

de la emoción, enredada

a los hilos de la voz

con esos garfios de escarcha

que el sol

desfleca en cintillos de agua.

Y se apagaba y se iba

poniendo blanca,

hasta dejar traslucir,

como la luna del alba,

la luz

tierna de la madrugada.

Y se apagaba y se iba,

¡ay! haciendo tan delgada

como la espuma de plata

de la playa,

como la espuma de plata

que deja ver, en la arena,

la forma de una pisada.

A hangod hajnalodott;

oly lágy volt, s tétova-lomha,

mintha az esti konok

zápor

lelkedre esőzött volna.

Először szíved zilált,

apró remegése zihált,

tűnődve ingatag,

merüljön-e már jeges árba

szavad

pucér-vacogó pici lába.

Utána csak

az indulat kis sápatag

virága maradt, mely a hangod

hűs fonalára tapadt,

és zúzos horga megannyi szirom volt,

mit a Nap

ezernyi vízcsillámra kibontott.

És aztán szertefoszlott;

s maradt fehéren

- akár a hajnali hold -

áttetsző lebegésben

a fény

a sejlő reggeli égen.

És aztán szertefoszlott,

s jaj, oly vékonyra vált,

mint amiképpen a tenger habja

fut a partra,

s a tenger ezüstszínű habja

alól a homokból jól idelátszik

egy lábnyom könnyű alakja.