Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Borges, Jorge Luis: El centinela

Borges, Jorge Luis portréja

El centinela (Spanyol)

Entra la luz y me recuerdo; ahí está.

Empieza por decirme su nombre, que es ya se entiende) el mío.

Vuelvo a la esclavitud que ha durado más de siete veces diez años.

Me impone su memoria.

Me impone las miserias de cada día, la condición humana.

Soy su viejo enfermero; me obliga a que le lave los pies.

Me acecha en los espejos, en la caoba, en los cristales de las tiendas.

Una u otra mujer lo ha rechazado y debo compartir su congoja.

Me dicta ahora este poema, que no me gusta.

Me exige el nebuloso aprendizaje del terco anglosajón.

Me ha convertido al culto idolátrico de militares muertos, con los

que acaso no podría cambiar una sola palabra.

En el último tramo de la escalera siento que está a mi lado.

Está en mis pasos, en mi voz.

Minuciosamente lo odio.

Advierto con fruición que casi no ve.

Estoy en una celda circular y el infinito muro se estrecha.

Ninguno de los dos engaña al otro, pero los dos mentimos.

Nos conocemos demasiado, inseparablemente hermano.

Bebes el agua de mi copa y devoras mi pan.

La puerta del suicida está abierta, pero los teólogos afirman que

en la sombra ulterior del otro reino estaré yo, esperándome.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://entretextosborges.blogspot.hu

Az őrszem (Magyar)

Belép a fény és én ráébredek magamra, itt van.

Azzal kezdi, hogy megmondja a nevét, amely (most már világos) az enyém.

Visszatérek az immár több mint hétszer tíz éve tartó szolgaságba.

Rámkényszeríti az emlékeit.

Rámkényszeríti a mindennapok nyomorát, az emberi sorsot.

Vén dajkája vagyok, elvárja. hogy megmossam a lábát.

Rámleselkedik a tükörben, a mahagónifában, a kirakatokban.

Volt egy-két nő, aki elutasította, s nekem osztoznom kell keserveiben.

Most ezt a verset diktálja nekem, amely sehogy se tetszik.

A makacs angolszász nyelvben való kínos inaskodásra készt.

Régholt katonák bálványimádó tiszteletére buzdít,

akikkel biztosan egy szót se tudnék váltani.

A lépcső legalsó fokán érzem, hogy itt áll mellettem.

Itt van a lépteimben, a hangomban.

Minden részletében irtózom tőle.

Örömmel nyilvánítom ki, hogy alig lát.

Kör alakú cellában vagyok, s a végtelen fal egyre közelebb jön.

Nem tudjuk becsapni egymást, de mind a ketten hazudunk.

Tulságosan is ismerjük egymást, elválhatatlan barátom.

Kiiszod poharamból a vizet, eleszed a kenyerem.

Az öngyilkosság útja, igaz, nyitva áll, de a teológusok

tanúsága szerint ama másik világ sötétségében is én leszek ott, magamra várva.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.atw.hu/dutri/other

minimap