Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Borges, Jorge Luis: Elegía del recuerdo imposible

Borges, Jorge Luis portréja

Elegía del recuerdo imposible (Spanyol)

Qué no daría yo por la memoria

de una calle de tierra con tapias bajas

y de un alto jinete llenando el alba

(largo y raído el poncho)

en uno de los días de la llanura,

en un día sin fecha.

Qué no daría yo por la memoria

de mi madre mirando la mañana

en la estancia de Santa Irene,

sin saber que su nombre iba a ser Borges.

Qué no daría yo por la memoria

de haber combatido en Cepeda

y de haber visto a Estanislao del Campo

saludando la primer bala

con la alegría del coraje.

Qué no daría yo por la memoria

de un portón de quinta secreta

que mi padre empujaba cada noche

antes de perderse en el sueño

y que empujó por última vez

el 14 de febrero del 38.

Qué no daría yo por la memoria

de las barcas de Hengist,

zarpando de la arena de Dinamarca

para debelar una isla

que aún no era Inglaterra.

Qué no daría yo por la memoria

(la tuve y la he perdido)

de una tela de oro de Turner,

vasta como la música.

Qué no daría yo por la memoria

de haber oído a Sócrates

que, en la tarde la cicuta,

examinó serenamente el problema

de la inmortalidad,

alternando los mitos y las razones

mientras la muerte azul iba subiendo

desde los pies ya fríos.

Qué no daría yo por la memoria

de que me hubieras dicho que me querías

y de no haber dormido hasta la aurora,

desgarrado y feliz.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://tupoemadeamor.net

A képtelen emlékezés elégiája (Magyar)

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

egy földes utcára alacsony falakkal

s egy egész hajnalt betöltő lovasra

(poncsója bő, kopottas)

a síksági napok egyikén

egy dátumnélküli napon.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

anyámra, ahogy elnézi a reggelt

a Santa Irene-i birtokon,

nem tudva, hogy Borgesnek nevezik majd.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

arra, hogy ott harcoltam Cepedánál

s láttam, ahogy Estanislao del Campo

derűs bátorsággal

köszönti az első golyót.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

a kis rejtekajtóra a majorban,

amit apám minden éjszaka belökött,

mielőtt aludni tért volna,

s amit utólszor 1938.

február 14-én lökött be.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

Hengist gályáira,

melyek a dán fövenyen szedve horgonyt

majd egy szigeten kötnek ki,

amely még nem Anglia.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

(emlékeztem is, csak elfeledtem)

egy arany Turnerre, amely

olyan nagy, mint a zene.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

arra, hogy hallottam Szókratész hangját,

ahogy a bürök délutánján

derűsen a halhatatlanság

kérdését fejtegette,

mítoszokat érvekkel váltogatva,

miközben a kék halál egyre feljebb

kúszott már kihűlő lábaiból.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék

arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek,

és hogy nem alhattam el hajnalig

szívszakadva és boldogan.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.atw.hu

Kapcsolódó videók


minimap