Borges, Jorge Luis: Nota para un cuento fantástico

En Wisconsin o en Texas o en Alabama los chicos juegan a la guerra y los dos bandos son el Norte y el Sur. Yo sé (todos lo saben) que la derrota tiene una dignidad que la ruidosa victoria no merece, pero también sé imaginar que ese juego, que abarca más de un siglo y un continente, descubrirá algún día el arte divino de destejer el tiempo o, como dilo Pietro Damiano, de modificar el pasado.

Si ello acontece, si en el decurso de los largos juegos el Sur humilla al Norte, el hoy gravitará sobre el ayer y los hombres de Lee serán vencedores en Gettysburg en los primeros días de julio de 1863 y la mano de Donne podrá dar fin a su poema sobre las transmigraciones de un alma y el viejo hidalgo Alonso Quijano conocerá el amor de Dulcinea y los ocho mil sajones de Hastings derrotarán a los normandos, como antes derrotaron a los noruegos, y Pitágoras no reconocerá en un pórtico de Argos el escudo que usó cuando era Euforbo.

Wisconsinban vagy Texasban vagy Alabamában gyerkőcök háborúsdit játszanak, a két csapatot Északnak és Délnek nevezik el. Tudom (mindnyájan tudjuk), hogy a vereségnek olyan méltósága van, amit a zajos győzelem ritkán mondhat magáénak, de azt is el tudom képzelni, hogy ez a játék, mely egy egész századot s egy egész kontinenst ölel fel, egy napon rábukkan majd az idő megfordításának, vagy, ahogy Damiáni Péter mondja, a múlt megváltoztatásának isteni művészetére.

Ha ez bekövetkezik, ha a véget nem érő játékok során Dél térdre kényszeríti Északot, a ma rázuhan a tegnapra, és 1863 júliusának első napjaiban Lee emberei lesznek a gettysburgi győzők, és Donne keze leírhatja az utolsó szót a lélek vándorlásáról írt költeménye végén, és az Alonso Quijano nevű öreg hidalgó megismeri Dulcinea szerelmét, és a hastingsi nyolcezer szász fegyveres megyeri a normannokat, ahogy előzőleg megverte a norvégokat, és Püthagorasz nem ismer rá egy argoszi oszlopcsarnokban arra a pajzsra, amelyet akkor viselt, mikor még Euphorbosznak hívták.