Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Borges, Jorge Luis: Aprópénz (részletek) (Quince monedas (detalles) Magyar nyelven)

Borges, Jorge Luis portréja
Somlyó György portréja

Vissza a fordító lapjára

Quince monedas (detalles) (Spanyol)

El desierto

 

El espacio sin tiempo.

La luna es del color de la arena.

Ahora, precisamente ahora,

mueren los hombres del Metauro y de Tannenberg.

 

LLueve

 

¿En qué ayer, en qué patios de Cartago,

cae también la lluvia?

 

Un poeta menor

 

La meta es el olvido.

Yo he llegado antes.

 

Génesis, IV, 8

 

Fue en el primer desierto.

Dos brazos arrojaron una gran piedra.

No hubo un grito. Hubo sangre.

Hubo por vez primera la muerte.

Ya no recuerdo si fui Abel o Caín.

 

Miguel de Cervantes

 

Crueles estrellas y propicias estrellas

presidieron la noche de mi génesis;

debo a las últimas la cárcel

en que soñé el Quijote.

 

Macbeth

 

Nuestros actos prosiguen su camino,

que no conoce término.

Maté a mi rey para que Shakespeare

urdiera su tragedia.

 

Mateo, 27.9

 

La moneda cayó en mi hueca mano.

No pude soportarla, aunque era leve,

Y la dejé caer. Todo fue en vano.

El otro dijo: Aún faltan veintinueve.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poeticous.com

Aprópénz (részletek) (Magyar)

Sivatag

 

Időtlen tér.

A hold olyan színű, mint a homok.

Most, épp ebben a pillanatban

halnak meg Metaurónál és Tannenbergnél a férfiak.

 

Esik

 

Mily tegnapban, mily karthágói kertben

hull most ugyanez az eső?

 

Kis költő

 

A vége úgyis a felejtés.

Én hamarabb elértem.

 

Genezis, 4. 8.

 

Az ősi sivatagban történt.

Két kar elhajított egy nagy követ.

Nem volt kiáltás. Csak a vér.

Csak legeslegelőször a halál.

Már nem tudom, Káin volt-e vagy Ábel.

 

Miguel de Cervantes

 

Rossz csillagok és jó csillagok

őrködtek genezisem éjszakáján,

az utóbbiaknak köszönöm a börtönt,

hol megálmodtam Don Quijotét.

 

Macbeth

 

Tetteink csak mennek a maguk útján,

melynek nincs soha vége.

Leszúrtam a királyt, hogy Shakespeare

kitervelje tragédiáját.

 

Máté, 27. 9.

 

Nyitott markomba hullott a dénárja.

Nem bírtam el, leejtettem a földre,

bár nem is volt nehéz. Minden hiába.

Még huszonkilenc hátra van - közölte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.atw.hu

minimap