Borges, Jorge Luis: Susana Bombal

Alta en la tarde, altiva y alabada,

cruza el casto jardín y está en la exacta

luz del instante irreversible y puro

que nos da este jardín y la alta imagen

silenciosa. La veo aquí y ahora,

pero también la veo en un antiguo

crepúsculo de Ur de los Caldeos

o descendiendo por las lentas gradas

de un templo, que es innumerable polvo

del planeta y que fue piedra y soberbia,

o descifrando el mágico alfabeto

de las estrellas de otras latitudes

o aspirando una rosa en Inglaterra.

Está donde haya música, en el leve

azul, en el hexámetro del griego,

en nuestras soledades que la buscan,

en el espejo de agua de la fuente,

en el mármol de tiempo, en una espada,

en la serenidad de una terraza

que divisa ponientes y jardines.

Y detrás de los mitos y las máscaras,

el alma, que está sola.

Gőgös-sudár fölénnyel jár az estén

a szűz kertben, a visszahozhatatlan,

tiszta pillanat éles sugarában,

amit e kert vetít ránk és a néma,

mély látomás. Itt és most látom őt,

de látom ott is, a káldeai

Ur város réges-régi alkonyában,

vagy ahogy lassan lépked lefelé egy

templom lépcsőin, mely beláthatatlan

porrá omlott, s valaha büszke kő volt,

vagy ahogy egy más földrészen betűzi

a csillagok mágikus jeleit,

vagy egy rózsára hajlik Angliában.

Ott van ő, ahol a zene, a gyöngéd

égben, a görög hexaméterekben,

magányunkban, mely egyre őt kutatja,

a forrásvíz tükrében, az idő

márványában, egy kivont kard vasában,

egy kertekre és alkonyokra nyíló

terasz hosszantartó tündökletében.

S a mítoszok és álarcok mögött

a lelke, e magányos.

Buenos Aires, 1970. november 3.