Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Celaya, Gabriel: Sancho Panzához (A Sancho Panza Magyar nyelven)

Celaya, Gabriel portréja
Benjámin László portréja

Vissza a fordító lapjára

A Sancho Panza (Spanyol)

Sancho-bueno, Sancho-arcilla, Sancho-pueblo,

tu lealtad se supone,

tu aguante parece fácil,

tu valor tan obligado como en la Mancha lo eterno.

 

Sancho-vulgar, Sancho-hermano,

Sancho, raigón de mi patria que aún con dolores perduras,

y, entre cínico y sagrado, pones tu pecho a los hechos,

buena cara a malos tiempos.

 

Sancho que damos por nada,

mas presupones milenios de humildad bien aceptada,

no eres historia, te tengo

como se tiene la tierra patria y matria macerada.

 

Sancho-vulgo, Sancho-nadie, Sancho-santo,

Sancho de pan y cebolla

trabajado por los siglos de los siglos, cotidiano,

viejo y muerto, soterrado.

 

Se sabe sin apreciarlo que eres quien es, siempre el mismo,

Sancho-pueblo, Sancho-ibero,

Sancho entero y verdadero,

Sancho de España es más ancha que sus mil años y un cuento.

 

Vivimos como vivimos porque tenemos aún tripas,

Sancho Panza, Sancho terco.

Vivimos de tus trabajos, de tus hambres y sudores,

de la constancia del pueblo, de los humildes motores.

 

Sancho de tú te la llevas,

mansa sustancia sin mancha,

Sancho-Charlot que edificas como un Dios a bofetadas,

Sancho que todo lo aguantas.

 

Sancho con santa paciencia,

Sancho con buenas alforjas,

que en el último momento nos das, y es un sacramento,

el pan, el vino y el queso.

 

Pueblo callado, soporte

de los fuegos de artificio que con soberbia explotamos,

Sancho-santo, Sancho-tierra, Sancho-ibero,

Sancho-Rucio y Rucio-Sancho que has cargado con los fardos.

 

Hoy como ayer, con alarde,

los señoritos Quijano siguen viviendo del cuento,

y tú, Sancho, les toleras y hasta les sigues el sueño

por instinto, por respeto, porque creer siempre es bueno.

 

Cabalgando en tus espaldas se las dan de caballeros

y tú, pueblo, les aguantas, y levantas -tentetieso-

lo que puede levantarse. Y aun sabiendo lo que sabes

nunca niegas tus servicios; ¡santo y bueno!

 

Sancho-Quijote y a un tiempo Sancho de basta de cuentos,

Sancho-amén de tiempo al tiempo,

Sancho que aún hecho y derecho, ya de vuelta del Imperio,

al señorito Quijano le tratas de caballero.

 

Sancho-claro, Sancho-recio,

Sancho que viste las cosas como son y te callaste,

metiendo el hombro, tratando

de salvamos del derrumbe con tu no lírico esfuerzo.

 

Hombre a secas, Sancho-patria, pueblo-Pueblo,

pura verdad, fiel contraste

de los locos que te explotan para vivir del recuerdo,

¡ya ha llegado tu momento!

 

Sancho-vulgo, Sancho-ibero,

porque tú existes, existen aún mi patria y mi esperanza.

Porque hay patria y esperanza vas a existir tú de veras

con menos sueño y más tierra.

 

Tu libertad es instinto. Tus verdades son sencillas:

al pan, pan, y al vino, vino,

y a cada cual lo debido:

lo que le cumple por hombre con un único camino.

 

Sancho-firme, Sancho-obrero,

ajustador, carpintero, labrador, electricista,

Sancho sin nombre y con manos de constructor y un oficio,

viejo y nuevo, vida al día.

 

Quiero darte la confianza que pretendieron robarte.

Quiero decirte quién eres.

Quiero mostrarte a ti mismo tal como tú fuiste siempre,

Sancho humilde, Sancho fuerte.

 

En ti pongo mi esperanza

porque no fueron los hombres que se nombran los que hicieron

más acá de toda historia -polvo y paja- nuestra patria,

sino tú como si nada.

 

Sancho-tierra, Sancho-santo, Sancho-pueblo,

tomo tu pulso constante,

miro tus ojos que brillan aun después de los desastres.

Tú eres quien es. ¡Adelante! 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://centros5.pntic.mec.es

Sancho Panzához (Magyar)

Sancho, te jó, Sancho, te sár, Sancho, te köznép,

hűséged oly természetes,

látszatra mindent jól kibírsz,

bátorságod szükségszerű, mint Manchában az öröklét.

 

Testvér-Sancho, te közönséges,

hazám vaskos gyökere, Sancho, aki túléled annyi kínod,

s - ami volt, elmúlt - rándítsz vállat hol cinikusan, hol dicsően,

jó képet vágsz a rossz időben.

 

Sancho, kit ingyen adunk másnak,

de kinek alkatrésze már a sokezredes vállalt alázat,

nem történelem vagy, enyém vagy,

enyémnek vallak, mint hazámat és mint felszántott földanyámat.

 

Senki-Sancho, tömeg-Sancho, Sancho te áldott,

Sanchója hagymának, kenyérnek,

századok százain keresztül kimunkált, kaptafára-gyártott,

elevenen s holtan elásott.

 

Te csak vagy, aki vagy, te mindig ugyanaz, tudjuk, bár rád se nézünk,

ibér-Sancho, Sancho, te nép,

talpig-ember Sancho, derék,

Spanyolország-Sancho, tágabb határú, mint a mese és mint az ezredév.

 

Hál élünk, ahogy élünk, mivelhogy megvan még a bendőnk,

Sancho Panza, csökönyös-Sancho;

a szerény motorokból élünk, a nép szívós türelme éltet,

a te fáradozásod éltet, a te éhséged, veritéked.

 

Megkaptad-a-magadét-Sancho,

jámbor anyag, szeplőtlen,

Chaplin-Sancho, ki pofonok közt teremtesz, de istenien,

Sancho, te csupa-türelem.

 

Sancho, te szent beletörődő,

teli-tarisznya-Sancho,

ki, mint a szentséget a végső pillanatban, elénkbe nyújtod

a kenyeret, a bort, a sajtot.

 

Te néma nép, alapzata

hivalkodásainknak, a mutatványos görögtüzeknek,

sancho-Sancho, ibér-Sancho, Sancho, te föld,

gebe-Sancho s Sancho-gebe, ki minden terheink hátadra vetted.

 

Ma, mint tegnap, nagy garral a

mesevilágból élnek a Quijano-úrfiak,

és te, Sancho, megtűröd őket és elhiszed álmaikat,

érzéssel s tisztelettudón, mert jót neked mindig csak a hit ad.

 

Meglovagolják hátadat, mint pöffeteg lovagi-rend,

s te, nép, tűröd s fölemeled - keljfeljancsi - azt, ami lent,

ami még fölemelhető. S ha mit tudsz, bár tudván-tudod,

nem ellenkezve sohasem, szolgálsz; te jó, te szent!

 

Quijote-Sancho és Elég-a-meséből Sanchója egyben,

fejbólintó-Sancho múltban-jelenben,

Sancho, ki a Birodalomból megtérve immár, rendületlen

szolgálsz Quijano úrfinak, lovag még hadd lehessen.

 

Fanyar-Sancho, Sanchója fénynek,

Sancho, ki láttad, hogy mi van s mint van itt, láttad hallgatag,

vállad-feszítve, nekilátva,

hogy a vég-romlásból kimentsen minket nem-lírai nyögésed.

 

Nép-nép, ember-s-haza-Sancho, te felnőtt,

szín-igazság, hű tagadása

az őrülteknek, kik kiszínak s szíják a múltat, mint az emlőt,

immár a te időd is eljött!

 

Ibér-Sancho, Sancho, te legtöbb,

mivel te megvagy még, azért még megvan hazám is, meg reményem.

Mivel van még haza s remény is, az élet megnyílik előtted,

kevesebb lesz az álmod, több a földed.

 

Szabadságod csak érzelem. Igazságod mind egyszerű;

a kenyér az kenyér, s a bor: bor,

s mindenkinek jusson a jóból,

mert jár neki, mert ember, és nem léphet ki a sorból.

 

Szilárd-Sancho, Sancho, te munkás,

villanyszerelő, gépész, földmíves, ács, teremtő-

kezű névtelen Sancho, egyetlen-hivatású,

régi és új, máról-holnapra tengő.

 

Meg akarom mondani, hogy ki vagy.

Vissza akarom adni azt, amit elloptak tőled: a bizalmat.

Meg akarlak mutatni tenmagadnak, amilyen voltál s maradtál, olyannak.

Sancho, alázatos, hatalmas.

 

A reménység te vagy nekem,

mert nem a néven-nevezettek, maguk-nevének hirdetői

csinálták meg hazánk - por és pelyva minden történelem -,

te csináltad, csak úgy mellékesen.

 

Sancho, te föld, Sancho, te szent, Sancho, te nép,

pulzusodra, az örök-lüktetőre

teszem kezem, nézek a vészek után is jókedvű szemedbe.

Te csak vagy, aki vagy. Előre!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irodalom.elte.hu

minimap