Champourcín, Ernestina: Amor

Puliré mi belleza con los garfios del viento.
Seré tuya sin forma, hecha polvo de aire,
diluida en un cielo de planos invisibles.
 
Para ti quiero, amado, la posesión sin cuerpo,
el delirio gozoso de sentir que tu abrazo
solo ciñe rosales de pura eternidad.
 
Nunca podrás tenerme sin abrir tu deseo
sobre la desnudez que sella lo inefable,
ni encontrarás mis labios
mientras algo concreto enraíce tu amor...
 
¡Que tus manos inútiles acaricien estrellas!
No entorpezcan besándome la fuga de mi cuerpo.
¡Seré tuya en la piel hecha fuego de sol.

Szépségem szél-körömmel csiszolgatom, szerelmem.
Alaktalan leszek majd, mint por, leszek tied majd,
széthullva láthatatlan síkoknak kék egében.
 
A test nélküli bírást érted vágyom, szerelmem,
megérezni az édes tébolyt, hogy karjaid csak
az örökélet rózsás-berkét zárják körül.
 
Nem bírhatsz, míg a vágyad nem a meztelenségre
nyílt, mely a mondhatatlant zárolja le pecséttel,
sem ajkaimra nem találsz, míg
a foghatóba ver csak szerelmed gyökeret.
 
Haszontalan kezed csak csillagokat ciróljon!
Csókjaiddal ne botlaszd testem száguldozását.
Ha bőröm tűzzé vált a Napban, tiéd leszek.