Díaz Mirón, Salvador: Ejemplo

En la rama el expuesto cadáver se pudría,
como un horrible fruto colgante junto al tallo,
rindiendo testimonio de inverosímil fallo
y con ritmo de péndola oscilando en la vía.

La desnudez impúdica, la lengua que salía
y alto mechón en forma de una cresta de gallo,
dábanle aspecto bufo; y al pie de mi caballo
un grupo de arrapiezos holgábase y reía.

Y el fúnebre despojo, con la cabeza gacha,
escandaloso y tumido en el verde patíbulo
desparramaba hedores en brisa como racha.

Mecido con solemnes compases de Turíbulo.
y el sol iba en ascenso por un azul sin tacha,
y el campo era figura de una canción de Tíbulo.

Az ágra kiakasztva foszladozott a hulla,
mint borzalmas gyümölcs, mely már ráfonnyadt a szárra,
a hihetetlen végről bizonyságot kínálva,
s egy inga ritmusával himbált fölém az útra.

És így, szégyentelen pőrén, nyelvét kinyújtva,
a fürtjei kakas taréjaként felállva –
akárcsak egy bohóc; s vedlett, rongyos ruhája
röhögött lenn kajánul, lovam lábához hullva.

És a gyászos maradvány a zöld vesztőhelyen,
botrányos pöffeteg, fejét lehajtva mélyen,
bűzt árasztott, miközben oly ünnepélyesen,

mint tömjén-füstölő, ingott a könnyű szélben.
A nap emelkedőben, az ég szeplőtelen,
s a rét olyan volt, mint egy Tibullus-költeményben.