Delgado, Washington: Canción del destierro

En mi país estoy,
en mi casa, en mi cuarto,
en mi destierro.

Leve es el crepúsculo. Apenas
si las cosas existen:
mis libros en el suelo, tibio el aire
encerrado en la luz escondida
en sus hilos de alambre.

Me rodea el silencio y
-alguna vez-
es alegre el destierro.

Cuando acaba la noche,
brota el cielo y se asoma
a mi ventana,
el aire me entristece
y enciendo el cigarrillo
del destierro.

A raudales entra la luz:
brilla en mis ojos, se empoza
en las almohadas,
estalla
sobre un vaso con flores
en mi mesa.
Yo vivo sin cesar
en el destierro.

Itt vagyok hazámban,
házamban, szobámban,
száműzetésemben.

Enyhe az alkony. Épp hogy
csak léteznek a dolgok:
könyveim a padlón, fülledt
a zárt levegő, a fény
tulajdon pászmáiba rejlik.

Görget a csönd
- néhanapján
vidám a száműzetés.

Ha véget ér az éj,
kirügyez az ég, és bekukkant
ablakomon,
elszomorít a levegő,
és rágyújtok a száműzetés
cigarettájára.

Zuhogva tör be a fény,
táncra kél szememben,
párnákon hempereg,
szétrobban
egy virágváza fölött
az asztalomon.
Száműzetésben élek
szakadatlan.