Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Delgado, Washington: Az idegen (El extranjero Magyar nyelven)

Delgado, Washington portréja

El extranjero (Spanyol)

Pregunto por mi patria,
por su noche inacabable y su leyenda.
Toco los ojos de los ancianos,
respiro en el sueño de las doncellas
y pregunto por mi patria y mi niñez.

Los juegos secretos de mi infancia,
la sombra de mis antepasados muertos, la historia
llena de héroes y de músicas,
como una aurora, inacabable,
las banderas, los himnos y los sueños de mi patria
yacen en una comarca callada para siempre.

Busco, busco en vano
un pais sumergido en las sombras,
una mansión abandonada, un cadáver
rodeado por la noche, el lecho
de dos amantes evadidos.

Un viento invariable arrastra hacia el olvido,
cuya sombra es la muerte, los despojos
de una vida posible que me esperaba.
Soy el olvidado habitante de una patria perdida,
abandoné sin tocarla una infancia dichosa
y ningún dia me dirá el secreto
que a veces ilumina la miseria de los hombres.

Pregunto por mi patria
y mi esperanza busca una palabra, el nombre
de una ciudad antigua, de una calle pequeña,
de una fecha de victoria o desolación
el nombre, el dulce nombre de un amor secreto.

Si toda esperanza surge del pasado
nada en verdad poseo, y sin embargo
pregunto por mi patria y mi niñez,
por los dias que he vivido y la alegria.
Mas nadie me conoce
y yo nada conozco sino la muerte.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.periodicas.edu.uy

Az idegen (Magyar)

Faggatom a hazámat,
végeláthatatlan éjszakáját és legendáját.
Megérintem az aggastyánok szemét,
belélegzem a hajadonok álmát,
és faggatom, faggatom a hazámat és a gyermekkoromat.

Ifjúságom titkos tájai,
hol őseim árnya, hősökkel
és zenebonával teli történelem,
mint valami végeláthatatlan pirkadat,
hazám zászlai, himnuszai és árnyai
mindörökre megnémult tartományban hevernek.

Keresem, keresem, mindhiába
az árnyakba süppedt országot,
az elhagyott lakóhelyet, az éjszakába
göngyölt hullát, az elmenekült
szerelmesek nyoszolyáját.

Állandó fuvalom sodor a feledés felé,
melynek árnya a halál, s egynémely maradéka
annak a lehetséges életnek, amelyben bizakodtam.
Elfeledett polgára vagyok egy elveszett honnak,
elhagytam még a boldog ifjúkor előtt,
immár sohasem avat titkába,
mely néhanapján fénybe borítja az emberek nyomorúságát.

Faggatom a hazámat,
és reménységem egy szót keres, egy ősi város nevét,
egy szűk sikátor nevét, a diadal vagy a pusztulás
egy időpontjának a nevét, a nevét,
édes nevét egy titkos szerelemnek.

Ha fölbuggyan is minden remény a múltból,
valójában semmim sincs, és mégis, mégis
faggatom a hazámat és a gyermekkoromat,
a megélt napokat és a vidámságot.
De senki sem ismer engem,
és én sem ismerek semmit, csak a halált.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaM. Z.

minimap