Gómez de Avellaneda, Gertrudis: Asi vi á la mariposa
Asi vi á la mariposa (Spanyol)Así vi a la mariposa inocente, fascinada, en torno a la luz amada revolotear con placer; insensata se aproxima y la acaricia insensata, hasta que la luz ingrata devora su frágil ser.
Y es fama que allá en los bosques que habita el indio indolente nace y crece una serpiente de prodigioso poder. Si sus hálitos exhala, en apariencia súaves, volando bajan las aves en su garganta a caer.
¿Y dónde van esas nubes por el viento compelidas; dónde esas hojas perdidas que del árbol arrancó?... Ay!, lo ignoran: las arrastra el poder de su destino, y ceden al torbellino como al amor cedí yo.
Así vuelan resignadas y no saben dónde van..., pero siguen el sendero que les traza el huracán. Vuelan, vuelan en sus alas nubes y hojas a la par, ora al cielo las levante, ora las hunda en el mar.
¿Y a qué pararse sirviera? ¿A qué el término inquirir? ¡Ya a la altura, ya al abismo, su curso habrán de seguir!
|
Száll a könnyűröptű lepke (Magyar)Száll a könnyűröptű lepke, bűvöli a fény varázsa, részegülve körbeszállja, boldog örömbe merül, vágyva közelszáll a lánghoz, fényét simogatja szárnya, s a hálátlan láng halálra- égeti kegyetlenül:
fenn a sűrűlombu erdőn, hol az indiánok élnek, egy csodás hatalmu féreg növekszik szüntelenül. Csalóka lehelletével a levegőt babonázza, alázuhan a madár, s a kígyó torkába repül.
Hová zúdul fenn a felhő? Szél sodorja törve, tépve. Levél zuhan a levélre, törten hullatja az ág. Nem tudja, holtig sodorja balsorsa konok hatalma, s megőrli a vihar malma, mint engem őrölt a vágy.
Lázzal, kínnal verve, árván száll, száll, nem tudja hova, de csak a fekete szélvész szárnyán repülhet tova. Száll a vihartól gyötörve felhő, fák tört levele, zúdul fel a magas égbe, hull a tengervízbe le.
Mit érne ellenszegülni, tudni, útja merre tart? Mélyben, magasban forogva követi a vak vihart.
|