Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

García Lorca, Federico: ¡Cigarra!

García Lorca, Federico portréja

¡Cigarra! (Spanyol)

¡Cigarra!

¡Dichosa tú!,

que sobre el lecho de tierra

mueres borracha de luz.

 

Tú sabes de las campiñas

el secreto de la vida,

y el cuento del hada vieja

que nacer hierba sentía

en ti quedóse guardado.

 

¡Cigarra!

¡Dichosa tú!,

pues mueres bajo la sangre

de un corazón todo azul.

La luz es Dios que desciende,

y el sol

brecha por donde se filtra.

 

¡Cigarra!

¡Dichosa tú!,

pues sientes en la agonía

todo el peso del azul.

Todo lo vivo que pasa

por las puertas de la muerte

va con la cabeza baja

y un aire blanco durmiente.

Con habla de pensamiento.

Sin sonidos...

Tristemente,

cubierto con el silencio

que es el manto de la muerte.

 

Mas tú, cigarra encantada,

derramando son, te mueres

y quedas transfigurada

en sonido y luz celeste.

 

¡Cigarra!

¡Dichosa tú!,

pues te envuelve con su manto

el propio Espíritu Santo,

que es la luz.

 

¡Cigarra!

Estrella sonora

sobre los campos dormidos,

vieja amiga de las ranas

y de los oscuros grillos,

tienes sepulcros de oro

en los rayos tremolinos

del sol que dulce te hiere

en la fuerza del Estío,

y el sol se lleva tu alma

para hacerla luz.

 

Sea mi corazón cigarra

sobre los campos divinos.

Que muera cantando lento

por el cielo azul herido

y cuando esté ya expirando

una mujer que adivino

lo derrame con sus manos

por el polvo.

 

Y mi sangre sobre el campo

sea rosado y dulce limo

donde claven sus azadas

los cansados campesinos.

 

¡Cigarra!

¡Dichosa tú!,

pues te hieren las espadas invisibles

del azul.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.fulladsl.be/spb1667

Tücsök! (Magyar)

Tücsök!

Boldog vagy nagyon!

Mert a fénytől részegülten

halhatsz meg föld-ágyadon!

 

Szántóföldek tanitották

meg neked az élet titkát,

vén tündér regélt a fűről,

egyszer régesrégen itt járt,

s megszületni látta éppen.

 

Tücsök!

Boldog vagy nagyon!

Mert csupa kék szívnek vére

hull le rád halálodon.

Isten a fény, földre szállott,

és a nap,

rés csupán, min átszivárog.

 

Tücsök!

Boldog vagy nagyon!

Mert ha rád virrad halálod,

kék ég súlya hátadon.

Homlokát, ki él, lehajtja,

hol Halál kapui állnak,

átsuhannak mind alatta,

arcuk színe belesápad.

Gondolat-szavuk, ha szólnak,

hang se őrzi…

Puszta bánat,

csöndességbe burkolóznak,

köntösébe a halálnak.

 

Ó, tücsök, száz dal patakja,

hogyha meghalsz, mily varázslat!

Átformálódsz puszta hangra,

égi fény marad utánad.

 

Tücsök!

Boldog vagy nagyon!

Mert Szentlelked

köpenye elfed

s fénye ragyog.

 

Tücsök!

Zengő, égi csillag,

szunnyadó mezők fölötti,

jó barátod béka, hangya,

szöcske népség s mind a többi.

Színaranyból vert koporsód

késő alkonypír füröszti,

s annyi sebe közt a nyárnak

perzselődve tündökölni,

lelked a nap elragadja,

fénybe von.

 

Légy tücsök, szivem, e tarka,

isteni mezők fölötti.

Kék egekből hullt halálát,

mely halk énekkel köszönti,

s hogyha messze száll a lelkem,

porba-szélbe szórja földi

hamvaim egy ismeretlen,

édes asszony.

 

Vérem zöld mezőkre leljen,

s enyhet adjon, hogyha ősi

szerszámát a földre rakva,

bús paraszt dől rá tünődni.

 

Tücsök!

Boldog vagy nagyon!

Mert a kékség láthatatlan kardja zengve

sujt agyon.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.freeweb.hu

minimap