García Lorca, Federico: Lucía Martínez (Lucía Martínez Magyar nyelven)

Lucía Martínez.
Umbría de seda roja.

Tus muslos como la tarde
van de la luz a la sombra.
Los azabaches recónditos
oscurecen tus magnolias.

Aquí estoy, Lucía Martínez.
Vengo a consumir tu boca
y a arrastrarle del cabello
en madrugada de conchas.

Porque quiero, y porque puedo.
Umbría de seda roja.

Lucía Martínez.
Vörös selyem hűvös árnya.

Két combod, mint a délután,
fényből tart a félhomályba.
Elrejtett agátköveknek
éje hull magnóliádra.

Jövök, Lucía Martínez,
elemésztem a te szád ma,
és hajadnál fogva húzlak
gyöngyházkagylók hajnalába.

Mert kívánom, mert tehetem.
Vörös selyem hűvös árnya.