Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

García Lorca, Federico: Preciosa y el aire

García Lorca, Federico portréja

Preciosa y el aire (Spanyol)

Su luna de pergamino

Preciosa tocando viene

por un anfibio sendero

de cristales y laureles.

El silencio sin estrellas,

huyendo del sonsonete,

cae donde el mar bate y canta

su noche llena de peces.

En los picos de la sierra

los carabineros duermen

guardando las blancas torres

donde viven los ingleses.

Y los gitanos del agua

levantan por distraerse,

glorietas de caracolas

y ramas de pino verde.

 

          *

 

Su luna de pergamino

Preciosa tocando viene.

Al verla se ha levantado

el viento que nunca duerme.

San Cristobalón desnudo,

lleno de lenguas celestes,

mira la niña tocando

una dulce gaita ausente.

 

Niña, deja que levante

tu vestido para verte.

Abre en mis dedos antiguos

la rosa azul de tu vientre.

Preciosa tira el pandero

y corre sin detenerse.

El viento-hombrón la persigue

con una espada caliente.

 

Frunce su rumor el mar.

Los olivos palidecen.

Cantan las flautas de umbría

y el liso gong de la nieve.

 

¡Preciosa, corre, Preciosa,

que te coge el viento verde!

¡Preciosa, corre, Preciosa!

¡Míralo por dónde viene!

Sátiro de estrellas bajas

con sus lenguas relucientes.

 

          *

 

Preciosa, llena de miedo,

entra en la casa que tiene,

más arriba de los pinos,

el cónsul de los ingleses.

 

Asustados por los gritos

tres carabineros vienen,

sus negras capas ceñidas

y los gorros en las sienes.

 

El inglés da a la gitana

un vaso de tibia leche,

y una copa de ginebra

que Preciosa no se bebe.

 

Y mientras cuenta, llorando,

su aventura a aquella gente,

en las tejas de pizarra

el viento, furioso, muerde.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poesi.as/index201.htm

Preciosa és a szél (Magyar)

Csörgős hold-pergamen dobját

Preciosa üti, rázza,

itt jön, üveg és borostyán

holt-eleven útját járva.

Ritmusa a csillagtalan

csöndet űzi más világba,

tengerfodrok éjjelébe,

tátogató halpofákba.

Fönn az ormon kemény őrség,

karabéllyal alvó gárda,

őrzi a sok, fehér tornyot,

ott az angolok lakása.

Lent a vízparton cigányok

úgy mókáznak, úgy cicáznak:

csigahéjból, fenyőzöldből

építenek pici házat.

 

*

 

Csörgős hold-pergamen dobját

Preciosa üti, rázza.

Hallja a szél, felkönyököl,

éberen csak őt vigyázza.

Egek szentje, pőre Kristóf,

szent nyelvekkel jól megáldva:

távolba néz, lányajakra

képzelt pásztor-fuvolára.

 

Lány, a szoknyád fölemelem!

Öreg ujjam régi álma,

hogy hasikád völgyét járva

kék rózsádat megtalálja!

Preciosa dobot ledob,

megdöbbenve kezd futásba,

behemót szél ordit érte,

forró karddal fut utána.

 

Ráncot vet a tenger, mordul,

sápaszt olajfát a lárma,

zendül a hó cintányérja,

sír az árnyak fuvolája.

 

Szedd a lábad, Preciosa,

jön a zöld szél, agyon hágna,

szedd a lábad, Preciosa,

itt jön, itt jön, tekints hátra!

Bukó csillag vén szatírja,

sok a nyelve, sok a lángja!

 

*

 

Lát egy házat Preciosa,

beront sápadtan, zihálva.

Fönn a fenyök tornyán is tul,

itt az angol konzul háza.

 

Riad három karabélyos

Preciosa sikolyára,

csákót vonnak halántékra,

szénfekete köpenyt vállra.

 

A cigánylányt langyos tejjel

ím, az angol invitálja,

kupicába gint is csordít,

de a leány meg se látja.

 

Ami történt, zokog arról

angol urak hallatára.

Kint pattog a palatető,

haragos szél harapdálja.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/lorca/preciosa.hun

minimap