Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

García Lorca, Federico: Romance de la pena negra

García Lorca, Federico portréja

Romance de la pena negra (Spanyol)

Las piquetas de los gallos

cavan buscando la aurora,

cuando por el monte oscuro

baja Soledad Montoya.

Cobre amarillo, su carne,

huele a caballo y a sombra.

Yunques ahumados sus pechos,

gimen canciones redondas.

Soledad, ¿por quién preguntas

sin compaña y a estas horas?

Pregunte por quien pregunte,

dime: ¿a ti qué se te importa?

Vengo a buscar lo que busco,

mi alegría y mi persona.

Soledad de mis pesares,

caballo que se desboca,

al fin encuentra la mar

y se lo tragan las olas.

No me recuerdes el mar,

que la pena negra, brota

en las tierras de aceituna

bajo el rumor de las hojas.

¡Soledad, qué pena tienes!

¡Qué pena tan lastimosa!

Lloras zumo de limón

agrio de espera y de boca.

¡Qué pena tan grande! Corro

mi casa como una loca,

mis dos trenzas por el suelo,

de la cocina a la alcoba.

¡Qué pena! Me estoy poniendo

de azabache carne y ropa.

¡Ay, mis camisas de hilo!

¡Ay, mis muslos de amapola!

Soledad: lava tu cuerpo

con agua de las alondras,

y deja tu corazón

en paz, Soledad Montoya.

 

*

 

Por abajo canta el río:

volante de cielo y hojas.

Con flores de calabaza,

la nueva luz se corona.

¡Oh pena de los gitanos!

Pena limpia y siempre sola.

¡Oh pena de cauce oculto

y madrugada remota!



Az idézet forrásahttp://www.zacharychartkoff.com

A fekete bú románca (Magyar)

 

Míg a kakas csákány-csőrrel

az égből a hajnalt bontja,

alászáll a sötét hegyről

búsan Soledad Montoya.

Meleg sárgaréz a teste,

csupa homály-szag és ló-szag.

Mellei,a füstös üllők

nyögnek, nehéz dalt borongnak.

Soledad, kire vadászol,

ilyen korán kóborolva?

Akárkire vadásznék is,

nem kötném a te orrodra.

Vadászok én önmagamra,

örömömre, jobb soromra!

Soledad, a ló ha elfut

gyötri magát halálosra,

eléri a tengert végül,

temérdek víz besodorja!

Kár a tengert emlegetni,

a fekete bánat bokra

olajfák között is felnő,

lombja serken sátorosra.

Soledad, a bánat benned,

siralmasan bánatos vagy,

citromlevet sírsz, a könnyed

várakozó szádat mossa!

Nagy bánat bánt, bolond lettem,

sörényemet földre ontva

konyhától a kamoráig

forgok, mászok tébolyogva.

Ó, fekete kővé válok,

testem, ruhám beleborzad.

Jaj, a fehér gyolcsingeknek!

Jaj, ennek a pipacs-combnak!

Soledad, pacsirta-vízzel

mosd a tested, az megóvja.

Hagyj a szívednek már békét,

békét, Soledad Montoya.

 

*

 

Mélye lent a folyó mormol.

Felleg és levél a fodra.

Indás tökvirág a hajnalt

arany koszorúba fogja.

Cigánybánat, ó, te tiszta,

ó, az árvák eljajongnak.

Ó, rejtőző medrű bánat,

bánata a hajnaloknak!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.mek.iif.hu

Kapcsolódó videók


minimap