Girondo, Oliverio: Croquis en la arena

La mañana se pasea en la playa empolvada de sol.

Brazos.

Piernas amputadas.

Cuerpos que se reintegran.

Cabezas flotantes de caucho.

Al tornearles los cuerpos a las bañistas, las olas alargan sus virutas sobre el aserrín de la playa.

¡Todo es oro y azul!

La sombra de los toldos. Los ojos de las chicas que se inyectan novelas y horizontes. Mi alegría, de zapatos de goma, que me hace rebotar sobre la arena. Por ochenta centavos, los fotógrafos venden los cuerpos de las mujeres que se bañan.

Hay quioscos que explotan la dramaticidad de la rompiente. Sirvientas cluecas. Sifones irascibles, con extracto de mar. Rocas con pechos algosos de marinero y corazones pintados de esgrimista. Bandadas de gaviotas, que fingen el vuelo destrozado de un pedazo blanco de papel.

¡Y ante todo está el mar!

¡El mar!... ritmo de divagaciones. ¡El mar! con su baba y con su epilepsia.

¡El mar!... hasta gritar

                         ¡BASTA!

                   como en el circo.

Mar del Plata, octubre, 1920.

A reggel ott ődöng a naptól aranyporos homokparton.

Karok.

Amputált lábak.

Újra egybeálló testek.

Úszó gumifejek.

A hullámok meghempergetik a fürdőzők testét, s a part fűrészporára szórják forgácsaikat.

Minden arany és kék!

Ponyvatetők árnyéka. A lányok szeme regényeket és távlatokat fal. Jókedvem gumicipőben ugrál, s engem is megtáncoltat a homokon. A fotográfusok nyolcvan centavóért árusítják a fűrdőző nők testét.

Vannak pavilonok, melyek busás hasznot húznak a móló drámaiságából. Kotkodácsoló felszolgálólányok. Fortyogó szifonok, tengerkivonattal. Matrózmellű sziklák, rajtuk algabozont, pingált vívószívek. Sirálycsapatok követik egy fehér, összetépett papírszelet libegését.

És mindenekelőtt ott van a tenger!

A tenger! ... csapongó ritmus. A tenger! epilepsziás nyálat öklendező.

A tenger!... míg nem kiáltok

                                       ELÉG!

                                akár a cirkuszban.