González Martínez, Enrique: [Tekerd ki már a hattyú nyakát] ([Tuércele el cuello al cisne de engañoso plumaje] Magyar nyelven)

Tuércele el cuello al cisne de engañoso plumaje
que da su nota blanca al azul de la fuente;
él pasea su gracia no más, pero no siente
el alma de las cosas ni la voz del paisaje.

Huye de toda forma y de todo lenguaje
que no vayan acordes con el ritmo latente
de la vida profunda… y adora intensamente
la vida, y que la vida comprenda tu homenaje.

Mira al sapiente búho cómo tiende las alas
desde el Olimpo, deja el regazo de Palas
y posa en aquel árbol el vuelo taciturno...

Él no tiene la gracia del cisne, mas su inquieta
pupila, que se clava en la sombra, interpreta
el misterioso libro del silencio nocturno.

Tekerd ki már a hattyú nyakát, mely tolla csalfa
fehérségét a forrás kékjében elkeverte;
csak fitogtatja báját: a dolgok néma lelke
hozzá sohase férhet, a táj hangját se hallja.

Ügyet se vess a cifra formára, szóra, dalra,
mely nem cseng össze híven az élet mélybe rejtve
áramló ritmusával… csodájával ne telj be
az életnek, s fogadja hódolatod hatalma.

Figyelj a bölcs bagolyra, amint szárnyát kibontja,
s az olimpuszi Pallasz pajzsát elhagyva, lomha
nagy testével alászáll nesztelenül a fára.

Nem kápráztat a hattyú szépségével, de furcsa
és nyugtalan szemét a homályba belefúrva,
a titkos éji csöndnek varázskönyvét kitárja.