Gorostiza, José: Ősz (Otoño Magyar nyelven)

Un aire frío dispersó a la gente,
ramaje de colores.
Mañana es el primer día de otoño.
Los senos quieren iniciar un viaje
de golondrinas en azoro
y la mirada enfermará de ausencia.

!Otoño,
todo desnudez de oro!

Pluma de garza contra el horizonte
es la niebla en el alba.
Lo borrará de pronto con un ala
lejana;
pero tendré la tarde aclarecida,
aérea, musical de tus preguntas
esas eternas blandas.

!Otoño,
todo desnudez el oro!

Tu silencio es agudo como un mástil.
Haré de viento orífice.
Y al roce inmaterial de nuestras pausas,
en los atardeceres del otoño,
nunca sabremos si cantaba el mástil
o el viento mismo atardeció sonoro.

!Otoño,
todo desnudez en oro!

Hűs fuvalom oszlatta szét a népet,
színpompás lombokat.
Holnap az első őszi nap megint.
A szív is útrakelni kész a fecskerajjal,
zsibong, riadt, kering,
s a tekintet hiányuktól beteg.

Őszi lég,
minden arany pőreség!

Gémpiheként a kéklő láthatáron
hajnali köd ring szállva.
Hírtelen szétfoszlik egy szárnycsapásra
a tájba,
de enyém légies és muzsikáló
örökkön-lágy kérdéseidnek
áttetsző délutánja.

Őszi lég,
minden arany pőreség!

A csönded olyan sudár, mint egy árboc.      
Széllel szegélyezem.  
S míg testetlen érinti puha békénk
az őszi naplemente,
sose tudjuk meg: az árboc dalolt-e,
vagy a szél alkonyult be zengve.

Őszi lég,
minden arany pőreség!